Nem akarnak a repülőn netezni az ausztrálok

Nem akarnak a repülőn netezni az ausztrálok

A Qantas bejelentette, hogy Airbus A380-as gépein – az érdeklődés hiánya miatt – egyelőre szünetelteti az idén márciusban bevezetett internetes szolgáltatást – írja hírlevelében a TTG Hungary. Az ausztrál nemzeti légitársaság elsőként a Londonba és Los Angelesbe közlekedő járatain tette lehetővé, hogy az utasok repülés közben wi-fi hozzáféréssel használhassák a fedélzetre felvitt elektronikus eszközeiket. A próbaidőszakról készített felmérés azonban lesújtó eredménnyel zárult, mivel a Qantas szerint mindössze az utasok öt százaléka vette igénybe a most leállított szolgáltatást.

Mindez azért is érthetetlen, mivel szakmai elemzők egybehangzó véleménye szerint, 2015-re már a világ légitársaságainak több mint egyharmada szereli fel flottáját vezeték nélküli internettel, és a repülőgépek fedélzetén nyújtott wifi szolgáltatások az évtized közepétől akár már hasznot is termelhetnek. Bár az legalább négy-öt évbe is beletelhet, hogy az ezzel kapcsolatos beruházások költségei megtérüljenek, de ezt követően már a rendszerek akár szerény mértékű profitot is termelhetnek majd.

Az Egyesült Államok belföldi légiflottája kommunikációs célra elsősorban a földi bázisú Aircell technológiát használja, míg Európában, a Közel-keleten és Ázsiában inkább az Inmarsat műholdak segítségével terjed az internetes (illetve a GSM/GPRS mobiltelefonos) szolgáltatás. A nagyobb megrendelők – mint például az amerikai Southwest Airlines vagy a Lufthansa és a Turkish Airlines – a Row 44, illetve a Panasonic Avionics System segítségével nyújtanak nagysebességű internetszolgáltatást utasaiknak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek