Hévíz és Csopak lettek a legvirágosabb települések

Hévíz és Csopak lettek a legvirágosabb települések

Városként Hévíz, faluként Csopak nyerte el az idén a fődíjat a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen, amelyre ezúttal országszerte 298 település nevezett. A pénteki hévízi díjkiosztó gálát megelőző sajtótájékoztatón Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese elmondta: mindkét fődíjas település fontos helyet tölt be a nemzetközi idegenforgalomban, amely 2020-ra a világ első számú gazdasági ágazatává válhat.

Hangsúlyozta, hogy egy-egy település képe a vendégek közérzetét, benyomásait jelentősen befolyásolja, de ugyancsak fontosnak tartják a környezetüket is ápoló vendéglátóhelyek elismerését, számukra idén is kiosztották kilenc régióban a Rozmaring-díjat. A települések értékelésében három fő szempontot vettek figyelembe: a zöldfelületek, növénytársítások gondozottságát és harmóniáját, a közösségek, civilek, vállalkozások részvételét a településszépítésben, valamint az általános településképet, vagyis a tisztaságot, a meghatározó épületek és a környezet rendezettségét.

Papp Gábor, a fődíjas város, Hévíz polgármestere úgy fogalmazott, hogy az itt élő szakembereken, intézményvezetőkön kívül a város lakossága, az ide látogató hazai és külföldi vendégek is hozzájárulnak a sikerhez, hiszen valamilyen szinten, akár csak kritika vagy javaslat formájában is, de mindannyian "építik" a városképet. Ambrus Tibor, Csopak polgármestere arról tett említést, hogy a szőlész-borász település megújítása nem kevés konfliktussal is járt, de jelentős lépésnek értékelte, hogy az országban egyedüliként helyi védelem alá helyezték a szőlőültetvényeket és szigorú borkódexet hoztak létre, három éve pedig teljes közterület-rehabilitációs programot kezdtek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek