» Hírek

Pityókaleves és izzasztott krumpli

| | Nem érkezett még hozzászólás

A paraszti gasztronómiát helyezi előtérbe a fővárosban a Hagyományok Háza támogatásával szerdán megnyílt Tradíció vendéglő. Az étterem a Kárpát-medence népi konyhájának remekei, kiváló hazai alapanyagokból készülő ételek és italok mellett a néphagyományokhoz kötődő programokkal, tematikus hetekkel és népi gasztronómiai tanfolyamokkal várja vendégeit.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója az étterem megnyitásakor tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az intézmény szakmai támogatásával nyílik meg a vendéglő. A "hiánypótló" vállalkozás a tervek szerint a Hagyományok Háza népi gasztronómiai kurzusainak, kulturális programjainak is helyet ad a jövőben.

Sándor Ildikó néprajzkutató kiemelte, hogy igyekeznek bemutatni egy-egy Kárpát-medencei tájegység jellemző ízvilágát. "A Hagyományok Házának, így az étteremnek is küldetése, hogy a 21. század embere számára élhető módon közvetítse azt a tudást, amelyet szüleink, nagyszüleink, dédszüleink halmoztak fel. A paraszti konyha ilyen visszatanítható tudás" - fejtette ki a kutató.

Az étlapon olyan ínyencségek szerepelnek a paraszti konyhából, mint például az izzasztott krumpli sejtelmesen, a tárkonyos pityókaleves, a brindzás sztrapacska pirított mangalicaszalonnával vagy a makói töltött hagyma. A gasztronómia segítségével a recepteken kívül sok egyéb hasznos tudást is eltanulhat elődeitől a mai ember. Ilyen praktikus ismeret például a szezonalitás fontossága, de a paraszti konyha segít abban is, hogy felfedezzük a hétköznapok és ünnepek ritmusát - mondta Sándor Ildikó.

Az étterem tervei között szerepel tematikus hetek megrendezése, művészek, közéleti személyiségek főzőbemutatóval egybekötött előadása, a hagyományos kultúrával kapcsolatos programok és főzőtanfolyamok szervezése. Utóbbiak várhatóan már decemberben elkezdődhetnek a vendéglő konyhájában.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Akciós wellness Foglalj szállást Mórahalmon, és vásárold meg fürdőjegyed mindössze 500 Ft-ért!

cobranco élménybeszámolót írt
Lagunák között (Görögország)
2 napja
cobranco új galériát hozott létre
Lagunák között (Görögország)
2 napja
rallymax új galériát hozott létre
Csenge és Attila két keréken 16. nap margójára
7 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.