» Hírek

Tömeget várnak a hétvégi Tisza-tavi Madaras Fesztiválra

| | Nem érkezett még hozzászólás
Az új helyszíneknek és látnivalóknak, valamint a kellemes időt ígérő meteorológiai előrejelzéseknek köszönhetően az eddigi látogatószám többszörösére számítanak az idei Tisza-tavi Madaras Fesztivál szervezői a hétvégén – közölte a Magyar Turizmus Zrt. Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője, egyben a program társszervezője csütörtökön az MTI-vel.

Molnár Anita elmondta: a szombaton és vasárnap azonos programkínálatot felvonultató kétnapos esemény idén ötödik alkalommal várja az érdeklődőket. Az eddigi, átlagosan félezer vendéggel szemben azonban ezúttal 3-4 ezer látogatóra számítanak – tette hozzá.

Idén az Európai Unió Édenből Édenbe projektje keretében a rendezvény alkalmából az Alföld két természeti kincse, a Tisza-tó és a Hortobágy összekapcsolódik. Mindkét helyszínen az őszi táj, ezen belül is a madárvonulás köré szerveződnek a programok.

A látnivalók Tisza-tavi kiindulópontja ezúttal is Poroszló lesz, ahol azonban már az új Ökocentrum ad otthont a programok zömének. Itt egyebek mellett solymászbemutató, pelikán- és kormoránetetés, a víztározó távcsöves megfigyelése, valamint madaras témájú kirakodóvásár kínál kikapcsolódást minden korosztálynak.

Emellett komoly népszerűségre számíthat a vízitúrával egybekötött családi csónakos madarászjáték is, melynek során testközelből csodálhatják meg az érdeklődők a Tisza-tó vízi világát.

A Hortobágyon eközben pusztai fogatozás, állatparki és halastavi séta, "pusztaszafari", halastavi kisvasutazás és daruvonulás-néző vezetett túra részesei lehetnek a fesztivál vendégei – tájékoztatott az igazgató.

Molnár Anita arra is felhívta a figyelmet, hogy az Édenből Édenbe program rendhagyó akciója keretében a hétvégi Madaras Fesztiválon a Hortobágy kártyával rendelkezők ingyen látogathatják meg a Tisza-tavi Vízi Sétányt, míg a gyerekek a Tisza-tavi karszalag birtokában ugyancsak térítésmentesen fogatozhatnak majd a Hortobágyon.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Laczko új galériát hozott létre
Trieszt,Miramare kastély
15 órája
wombat új galériát hozott létre
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
10 napja
wombat élménybeszámolót írt
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
10 napja
Mikeve élménybeszámolót írt
Mátrai hosszú hétvége - 1 nap
11 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.