Csokoládénapokat rendeznek Veszprémben

Csokoládénapokat rendeznek Veszprémben

Három napon át harminc kiállító vezeti be a látogatókat a csokoládékészítés rejtelmeibe, csokoládéval írhatnak és természetesen számos változatukat meg is kóstolhatják az első Csokoládénapokon Veszprémben október 20-22. között a Veszprém Arénában - hangzott el kedden sajtótájékoztatón.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere, a Csokoládénapok fővédnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az arénát azzal a szándékkal építették, hogy olyan tér jöjjön létre, "ahol a nagy ünnepeinket meg tudjuk ülni, olyan rendezvénycsarnok, amire büszkék lehetnek a veszprémiek."

Molnár Lajos Milán rendezvénymenedzser arról tájékoztatott, hogy a kiállítók olyan különlegességeket is hoznak Veszprémbe, mint a kecskesajtos, borsos, levendulás bonbon, vagy a házipálinkás drazsé.

Veszprémbe érkezik Borbély Béla ismert csokoládékészítő, aki a nevéhez fűződő kedvelt csokoládékat mutatja be, a fiatalabb generáció képviselőjeként Szántó Tibor, valamint Tukacs Roland, aki csokoládéval társított pékárukat - például a helyszínen is készülő csokicseppes franciakenyeret - mutat be.

Egymillió forint értékű csokit lehet a három nap alatt megkóstolni, a bevétel egy részét jótékonysági célokra fordítják - ismertette Molnár Lajos Milán.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek