» Hírek

Rekordévet zárhat a turizmus idén

| | Nem érkezett még hozzászólás
A magyar vendégforgalom kiemelkedő eredményeket ért el az első hét hónapban, ha ez a tendencia folytatódik, rekordévet zárhat a turisztikai ágazat, amely "válságállóvá vált" - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Turizmus Világnapját beharangozó sajtótájékoztatón.

Szatmáry Kristóf tájékoztatása szerint az első hét havi adatok alapján a vendégéjszakák száma és az árbevétel is meghaladja az idén a válság előtti időszakét. Az első hét hónapban 4,5 millió vendég fordult meg Magyarországon, 2,2 százalékkal több, mint a tavalyi hasonló időszakban. A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 3,3 százalékkal, 11,755 millióra nőtt, a bruttó árbevétel pedig 6,5 százalékkal bővült.

A SZÉP Kártyáról szólva elmondta, hogy az eddigi adatok messzemenően meghaladják az előzetes várakozásokat. A három nyári hónapban több mint 20 milliárd forintot költöttek a kártyákról a belföldi turizmushoz kapcsolódó szolgáltatásokra az emberek, az ez évi teljes eddigi költés pedig megközelíti a 26 milliárd forintot. Már több mint 17 500 munkáltató több mint 52 milliárd forintot töltött fel a kártyákra több mint 700 ezer polgár számára, s a kártyákkal mintegy 35 ezer helyen lehet fizetni.

Kopócsy Andrea, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöke beszámolt arról, hogy a szövetség 47 tagszállodájára kiterjedő felmérés szerint júliusban az Üdülési Csekk és a SZÉP Kártya együttes forgalma már 34,5 százalékkal meghaladta a 2011. júliusi Üdülési Csekk-forgalmat. Ebben a hónapban a SZÉP Kártya felhasználása a vizsgált szállodákban már közel háromszorosa volt az Üdülési Csekk felhasználásának.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Laczko új galériát hozott létre
Trieszt,Miramare kastély
4 napja
wombat élménybeszámolót írt
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
14 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.