Bringafesztivált rendeznek Győrben

Bringafesztivált rendeznek Győrben

Első alkalommal rendezik meg a Győri bringafesztivált a kisalföldi megyeszékhelyen: szeptember 21. és 23. között kerékpáros felvonulás és versenyek mellett lesz kapcsolódó konferencia, tanfolyam és vetélkedő is.

Az utóbbi években Győr sokat tett a biciklis közlekedés fejlesztéséért: pályázati forrásból épül a Győrt Adával összekötő, három kilométernél is hosszabb kerékpárút, a városon belül több mint hat kilométernyi kerékpárutat, 20 csomópontot építettek vagy tettek biztonságossá a kerekezők számára, hét közintézménynél pedig mintegy 75 kerékpártároló oszlopot alakítottak ki - mondta Polgári István, a városháza stratégiai csoportvezetője az eseményt beharangozó pénteki sajtótájékoztatón.

Mint elhangzott, az európai mobilitási héthez és az autómentes naphoz egyaránt kapcsolódó bringafesztivál jövő csütörtöki "nulladik napján" egy Ikarus 55-ös nosztalgiajárat viszi az érdeklődőket a Kisalföld Volán műszaki telephelyének bejárására, míg másnap délelőtt belvárosi "bringásreggeli", a kerekezéssel foglalkozó minikonferencia, kerékpáros KRESZ-tanfolyam és Ki mit tud? szerepel a programban.

Szeptember 21-én pénteken 18 órakor tíz kilométer hosszú útvonalon kerékpáros felvonulás indul a Megyeháza térről, utána Rutkai Bori és a Specko Jedno szórakoztatja a közönséget. A szombati programban számos, a gyerekeket megszólító esemény mellett bringapadon megrendezett rövidpályás gyorsasági verseny és tájékozódási viadal kapott helyet.

Rendeznek bringapóló-versenyt is, amelyben biciklin és krikettütővel mozgatják a labdát a két-háromfős csapatok (erre a viadalra egy francia és egy osztrák együttes is jelezte részvételét), este fél héttől pedig három órán keresztül két kilométeres utcai verseny lesz. A fesztivál jövő vasárnapi zárónapjára 11-kor kerékpáros kirándulás indul Pannonhalmára.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek