» Hírek

Mézfesztivál lesz a hétvégén Csengerújfaluban

| | Nem érkezett még hozzászólás
Mézkirály- és mézkirálynő-választással, mézvásárral és -kóstolóval, mézes ételekkel és süteményekkel, valamint mézbállal és koncertekkel várják a Csengerújfalui Mézfesztiválon szombaton és vasárnap a látogatókat.

Kovács Csaba, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szaktanácsadója az MTI-nek elmondta, hogy a kétnapos program zenés ébresztővel kezdődik szombaton a magyar-román határhoz közeli településen, ahol lesz mézvásár, méhészeti termékkiállítás, valamint kóstoló a különböző virágmézekből.

Rajz- és sportversenyeket is rendeznek, a kézművesek pedig viaszgyertyaöntést, agyagozást és gyöngyfűzést mutatnak be, míg a térségi hagyományőrző csoportok, a Szatmári Néptáncegyüttes, a Orfeusz Citera Zenekar, a Tini Trió és a Gabrien Néptánccsoport szórakoztatják majd az érdeklődőket a község sporttelepén.     A nyitónapot a Szivárvány Színház előadása, esti filmvetítés, a Nelson Együttes koncertje, valamint a mézbál zárja, ahol a táncolók közül megválasztják a mézkirályt és a mézkirálynőt.

Vasárnap reggel veszi kezdetét a főzőverseny, a szatmári tájjellegű ételek, mézes finomságok, sütemények elkészítése, amelyeket persze mindenki meg is kóstolhat.

Míg az alkalmi szakácsok főznek, sütnek, a közösségi központban konferenciát rendeznek, amelyen részt vesz Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ vezetője is. A tanácskozáson a méhészettel foglalkozó gazdák - Szabolcsban mintegy 1600-an vannak, méhcsaládjaik száma mintegy 90 ezer - a tevékenységükkel összefüggő jogszabályokról, a méhbetegségek kezeléséről, a képzéssel kapcsolatos tudnivalókról, valamint az ágazat helyzetéről, jövőjéről hallgatnak meg előadásokat.

A kísérő kulturális programban a Fergeteges és a Szatmár Néptáncegyüttes, a Búzakalász férfikórus, a Pom-Pom Nagyik és a Reflex lép színpadra, majd kihirdetik a főzőverseny eredményét. Vasárnap este könnyűzenei előadók koncertjével búcsúzik a Csengerújfalui Mézfesztivál.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, és többé nem marad le friss híreinkről! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Törökország
 
Hosszú tengerpartok és ragyogó napsütés - Fedezze fel a török riviéra varázsát!

szuknorbert élménybeszámolót írt
Szerelem az Istenek szigetén
4 napja
Moonstone élménybeszámolót írt
Sri Lanka - az Indiai-óceán gyöngyszeme
4 napja
Moonstone új galériát hozott létre
Sri Lanka 2012. szeptember
4 napja

Blogok

SzőkeKékSzemű A Skansen Stockholmban

A svéd szabadtéri néprajzi múzeumot 1891-ben alapították, és körülbelül 150 épület van itt.

Mástészta Katalán a világ legjobb étterme

A három testvér a katalán ízeket, és a kortárs gasztronómiai eljárásokat ötvözi egyedien.

Vízparti Svájci bormúzeum a levegőben?

A tervezett múzeum építészeti sajátosságaiban is beleillene a szőlőtőkékkel szabdalt környezetbe.

Világutazó Az elveszett Paradicsom

Ha a Death Valley a halál völgye, akkor Yosemite csakis az elveszett paradicsom lehet.

SzK! Eltűnt a biciklis medve a Gerecséből

Rengetegen voltak a Gerecse 50-en, de nem éreztük. Az átlagéletkor 20 év volt.