» Hírek

Ferihegy 1-ből P+R parkoló lett

| | 1 komment

Megváltozott névvel és céllal, de ismét megnyitotta kapuit a budapesti repülőtér 1. Terminál hosszú távú parkolója.  Július végén a korábbi hosszú távú parkoló helyén egy P+R rendszerű „Ferihegy megálló” parkoló nyílt, ami az út túloldalán lévő vasútállomásra utal. A Budapest Airport az agglomerációból a fővárosba dolgozni járó autósokra számít. Az átlagos munkaidőhöz igazított tarifa szerint 14 óra parkolás 500 forint, 24 óra parkolásért pedig 1000 forintot kell fizetni.

A Ferihegy megálló P+R parkolóban 128 férőhely áll az autósok rendelkezésére, innét gyalog lehet eljutni a vasútállomáshoz, ahol a BKV bérlettel is igénybe vehető vonatokra lehet átszállni. A repülőtérről vasúttal 10-25 perc alatt elérhetők Budapest legfontosabb közlekedési csomópontjai, mint Kőbánya-Kispest, Zugló, illetve a Nyugati pályaudvar.

A Budapest Airport szerint a parkoló üzembe állítása környezetvédelmi célokat is szolgál, hiszen a P+R rendszerű parkolók egyik fontos célja a város autóterhelésének, pontosabban széndioxid lenyomatának a csökkentése, amivel elősegítik a tisztább és gazdaságosabb a tömegközlekedés térnyerését. A kevesebb autóval pedig nem csak a szennyezés, hanem a zaj mértéke is jelentősen csökken.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, és többé nem marad le friss híreinkről! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Hozzászólások

  • 2012.07.27 16:21:34panaszmuki

    A kérdés csak az, hogy messzebb nem lehetett volna P+R parkolót csinálni a tömegközlekedési csomópontoktól? Mondjuk a vecsési Tesconál?

    Értem én, hogy papíron jól mutat, hogy van egy P+R parkoló, de ez ilyen tipikus magyar, "adunk is meg nem is, de az sok pénzért" baromság...

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Törökország
 
Hosszú tengerpartok és ragyogó napsütés - Fedezze fel a török riviéra varázsát!

szuknorbert élménybeszámolót írt
Szerelem az Istenek szigetén
4 napja
Moonstone élménybeszámolót írt
Sri Lanka - az Indiai-óceán gyöngyszeme
4 napja
Moonstone új galériát hozott létre
Sri Lanka 2012. szeptember
4 napja

Blogok

SzőkeKékSzemű A Skansen Stockholmban

A svéd szabadtéri néprajzi múzeumot 1891-ben alapították, és körülbelül 150 épület van itt.

Mástészta Katalán a világ legjobb étterme

A három testvér a katalán ízeket, és a kortárs gasztronómiai eljárásokat ötvözi egyedien.

Vízparti Svájci bormúzeum a levegőben?

A tervezett múzeum építészeti sajátosságaiban is beleillene a szőlőtőkékkel szabdalt környezetbe.

Világutazó Az elveszett Paradicsom

Ha a Death Valley a halál völgye, akkor Yosemite csakis az elveszett paradicsom lehet.

SzK! Eltűnt a biciklis medve a Gerecséből

Rengetegen voltak a Gerecse 50-en, de nem éreztük. Az átlagéletkor 20 év volt.