» Hírek

Ötven magyar turistát menekítettek ki Selcén

| | Nem érkezett még hozzászólás

Mintegy ötven magyar állampolgár is van azok között, akiknek el kellett hagyniuk a horvátországi Selce egyik kempingjét hétfőn a közelben tomboló erdőtűz füstje miatt, de senki nem volt életveszélyben, és estére visszatérhettek szálláshelyükre – közölte a zágrábi magyar nagykövetség kedden az MTI érdeklődésére.

Magyar József, a követség első beosztottja elmondta: Selce azonos nevű kempingjében 49 magyar állampolgár volt bejelentkezve. Közülük többen felhívták a zágrábi nagykövetséget, miután a hatóságok felszólították a vendégeket, hogy a kiterjedt sűrű füst miatt hagyják el a tábort. A kempingezők csak néhány óra múltán térhettek vissza. A tűz lakott területig nem ért el, és senki egy pillanatig nem volt veszélyben, aki mégis úgy érezte, annak a helyi idegenforgalmi hivatal szállodai elhelyezést biztosított.

A több mint 300 emberrel a helyszínen lévő katasztrófavédelmi egységek és a honvédség megítélése szerint kedden sikerül visszaszorítani az erdőtüzet. Mérséklődött a hétfőn még rendkívül erős, néhol száz kilométeres sebességet is meghaladó szél, így fel tudnak szállni a tűzoltó repülőgépek.

A 8-as számú, adriai fő közlekedési út északi oldalán továbbra is ég a hegyoldal, de a tűz nem terjedt át a tengerparti oldalra. Selce és Crikvenica között újból megnyitották a hétfőn lezárt utat, Selce és Novi Vinodolski között azonban még mindig nem lehet közlekedni a terjengő füst miatt.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Eloltották a horvát erdőtüzet Selcénél - 2012.07.24.
Bár senki nem volt veszélyben, 1500 embert, köztük 49 magyar turistát is kitelepítettek.
Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, és többé nem marad le friss híreinkről! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Balatoni nyár!
 
Felhőtlen balatoni vakáció félpanziós ellátással, színes nyári programkínálattal és gyermekanimációval!

Namida élménybeszámolót írt
A csűr rémei
1 napja
szalay3 új galériát hozott létre
Ausztria, Grác, Schloß St. Martin, SzG3
2 napja
tantras élménybeszámolót írt
Duna-Túra 4. nap VIDEÓ
2 napja
tantras új galériát hozott létre
Duna-túra 4. nap
4 napja

Blogok

SzőkeKékSzemű A Skansen Stockholmban

A svéd szabadtéri néprajzi múzeumot 1891-ben alapították, és körülbelül 150 épület van itt.

Mástészta Katalán a világ legjobb étterme

A három testvér a katalán ízeket, és a kortárs gasztronómiai eljárásokat ötvözi egyedien.

Vízparti Svájci bormúzeum a levegőben?

A tervezett múzeum építészeti sajátosságaiban is beleillene a szőlőtőkékkel szabdalt környezetbe.

Világutazó Az elveszett Paradicsom

Ha a Death Valley a halál völgye, akkor Yosemite csakis az elveszett paradicsom lehet.

SzK! Eltűnt a biciklis medve a Gerecséből

Rengetegen voltak a Gerecse 50-en, de nem éreztük. Az átlagéletkor 20 év volt.