» Hírek

Bringázz a szőlőben!

| | Nem érkezett még hozzászólás

Szombaton rendezik meg először a soproni borvidéken a Bringázz a szőlőben! programot. Rigler Zsolt, a Soproni Bormarketing Kft. ügyvezetője elmondta az MTI-nek: a cél az, hogy a lehető leginkább személyre szabott élménycsomagokat kínáljanak a városba látogatóknak, így győzve meg őket, hogy később is járjanak vissza, és "minden évben fedezzék fel Sopront" egy újabb oldaláról.

A délután három órakor induló program során nyolc-tíz kilométeres, két-három óra alatt bejárható kerékpártúrára hívják az érdeklődőket. A cél, hogy megmutassák a kerekezőknek a tájat, a környezetet, miközben a Fertő-tó érintésével, Balfon át visszaérnek a Fő téri kiindulópontra, ahol koncert és egy pohár bor is várja a résztvevőket. A túra közben is lesz lehetőség pihenésre: ekkor ásványvízzel és szőlőlével csillapíthatják szomjukat a kerekezők.

Rigler Zsolt közlése szerint a helyi kerékpáros egyesülettel közösen szervezett programot száz résztvevő esetén már sikeresnek könyvelik el, és ha beválik az ötlet, turisztikai csomagban is kínálják majd. Egyelőre azonban nem kötik össze pincelátogatással, noha a bringások útközben három-négy borászat előtt is elhúznak. Ennek oka  egyfelől a kerékpárosokra is vonatkozó alkoholtilalom, másfelől az, hogy az utóbbi időben jóval individuálisabbá váltak a pinceprogramok. Azaz szinte lehetetlen egy nagyobb csoportnak olyan programot szervezni, ahol a csak a nedű iránt érdeklődők sem unatkoznak, amikor szakmai kérdésekre kerül sor, de a borászatba magukat mélyebben beleásók sem érzik azt, hogy nem kaptak elég információt.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, és többé nem marad le friss híreinkről! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Balatoni nyár!
 
Felhőtlen balatoni vakáció félpanziós ellátással, színes nyári programkínálattal és gyermekanimációval!

Namida élménybeszámolót írt
A csűr rémei
1 napja
szalay3 új galériát hozott létre
Ausztria, Grác, Schloß St. Martin, SzG3
2 napja
tantras élménybeszámolót írt
Duna-Túra 4. nap VIDEÓ
2 napja
tantras új galériát hozott létre
Duna-túra 4. nap
3 napja

Blogok

SzőkeKékSzemű A Skansen Stockholmban

A svéd szabadtéri néprajzi múzeumot 1891-ben alapították, és körülbelül 150 épület van itt.

Mástészta Katalán a világ legjobb étterme

A három testvér a katalán ízeket, és a kortárs gasztronómiai eljárásokat ötvözi egyedien.

Vízparti Svájci bormúzeum a levegőben?

A tervezett múzeum építészeti sajátosságaiban is beleillene a szőlőtőkékkel szabdalt környezetbe.

Világutazó Az elveszett Paradicsom

Ha a Death Valley a halál völgye, akkor Yosemite csakis az elveszett paradicsom lehet.

SzK! Eltűnt a biciklis medve a Gerecséből

Rengetegen voltak a Gerecse 50-en, de nem éreztük. Az átlagéletkor 20 év volt.