» Hírek

Párizs-London kerékpárút nyílik szombaton

| | Nem érkezett még hozzászólás
A párizsi polgármesteri hivatal és több francia város önkormányzata szombaton nyitja meg a London-Párizs zöldutat, a brit és a francia fővárost összekötő 400 kilométeres kerékpárutat.

A London-Párizs zöldút több éve indított projekt eredménye, egy több mint 400 kilométer hosszú kerékpáros útvonal (ebből a franciaországi szakasz Párizs és Dieppe között 246 km), amelyben egyaránt van zöld út, illetve kerékpársáv - közölte pénteken a párizsi városháza.

A zöldutak többfunkciós útvonalak, amelyeket gyalog, kerékpáron, lovon illetve más autó- és motormentes módon közlekedő vagy túrázó emberek számára hoznak létre.

Turisták, kerékpáros turisták, kerékpárosok pedálozhatnak Párizsból Dieppe-be, majd kompra szállhatnak, hogy az angliai Newhavenből kerekezhessenek egészen Londonig.

A végleges, többségében zöld utakból álló útvonal teljes elkészültéig egybefüggő útvonalat jelöltek ki Párizs és London között az olimpiai játékokra, amelyeket július 27-től augusztus 12-ig tartanak Londonban.

"Keréktávolságra van az olimpia" – örvendezett közleményében Annick Lepetit közlekedésért felelős párizsi alpolgármester.

A kerékpárutat Bertrand Delanoë párizsi főpolgármester avatja fel több brit személyiséggel együtt a Notre-Dame székesegyház előtti téren, a francia utak 0 kilométerénél.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, és többé nem marad le friss híreinkről! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Nyaralj Bobóval!
 
Tartalmas családi kikapcsolódás minden korosztálynak – Akció: júniusban 1 éjszaka ajándék!

szuknorbert élménybeszámolót írt
Szerelem az Istenek szigetén
1 napja
Moonstone élménybeszámolót írt
Sri Lanka - az Indiai-óceán gyöngyszeme
1 napja
Moonstone új galériát hozott létre
Sri Lanka 2012. szeptember
1 napja

Blogok

SzőkeKékSzemű A Skansen Stockholmban

A svéd szabadtéri néprajzi múzeumot 1891-ben alapították, és körülbelül 150 épület van itt.

Mástészta Katalán a világ legjobb étterme

A három testvér a katalán ízeket, és a kortárs gasztronómiai eljárásokat ötvözi egyedien.

Vízparti Svájci bormúzeum a levegőben?

A tervezett múzeum építészeti sajátosságaiban is beleillene a szőlőtőkékkel szabdalt környezetbe.

Világutazó Az elveszett Paradicsom

Ha a Death Valley a halál völgye, akkor Yosemite csakis az elveszett paradicsom lehet.

SzK! Eltűnt a biciklis medve a Gerecséből

Rengetegen voltak a Gerecse 50-en, de nem éreztük. Az átlagéletkor 20 év volt.