» Hírek

Ókori élménypark Almásfüzitőn

| | Nem érkezett még hozzászólás
Egy római tábort idéző ókori élményparkot adnak át szombaton a Komárom-Esztergom megyei Almásfüzitőn, a tábort a település közelében álló egykori erődítmény után Azaumnak nevezték el.

Karánsebessy Lukács polgármester az MTI-nek elmondta, az oktatásra és szórakoztató pihenésre alkalmas, hagyományőrző élményparkban már idén nyári táborok várják a római kor iránt érdeklődő gyerekeket és felnőtteket.

A "Rómaiak nyomában a Duna mentén" projekt keretén belül létrehozott élménypark lehetőséget kínál fesztiválok, rendezvények és történelmi események újrajátszásának lebonyolítására. A látogatók kézműves tevékenységek és bemutatók révén idézhetik fel a római kor szellemiségét.

A táborokat és foglalkozásokat ókori hagyományőrző egyesületekkel együttműködve szervezik: oktatók, kézművesek, mesteremberek, kelta, római, germán és nomád katonai hagyományőrzők varázsolják a látogatók elé a római tábori életét.

Az élménypark minden évben áprilistól októberig látogatható. A beruházás teljes költsége 125 millió forint volt, ebből 14 millió forintot az önkormányzat biztosított, a fennmaradó összeg a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatása.

Almásfüzitő a beruházással a római korhoz kapcsolódó gyűjteményekből, múzeumokból, kiállítóhelyekből és régészeti parkokból álló kulturális turisztikai útvonal részévé válik, amelynek létrehozását a Magyar Limes Szövetség tűzte ki céljául.

A település területét a rómaiak K.e. 12-ben hódították meg a keltáktól és az illírektől, és a helyet előző lakóikról Azaumnak nevezték el. Claudius császár a limes kiépítésekor Azaumot alkalmasnak találta határvédelemre, így a település tovább élt, mint védelmi erődítmény, a Római Birodalom határvédelmi rendszere, a limes része.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, és többé nem marad le friss híreinkről! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Nyaralj Bobóval!
 
Tartalmas családi kikapcsolódás minden korosztálynak – Akció: júniusban 1 éjszaka ajándék!

szuknorbert élménybeszámolót írt
Szerelem az Istenek szigetén
2 napja
Moonstone élménybeszámolót írt
Sri Lanka - az Indiai-óceán gyöngyszeme
2 napja
Moonstone új galériát hozott létre
Sri Lanka 2012. szeptember
2 napja

Blogok

SzőkeKékSzemű A Skansen Stockholmban

A svéd szabadtéri néprajzi múzeumot 1891-ben alapították, és körülbelül 150 épület van itt.

Mástészta Katalán a világ legjobb étterme

A három testvér a katalán ízeket, és a kortárs gasztronómiai eljárásokat ötvözi egyedien.

Vízparti Svájci bormúzeum a levegőben?

A tervezett múzeum építészeti sajátosságaiban is beleillene a szőlőtőkékkel szabdalt környezetbe.

Világutazó Az elveszett Paradicsom

Ha a Death Valley a halál völgye, akkor Yosemite csakis az elveszett paradicsom lehet.

SzK! Eltűnt a biciklis medve a Gerecséből

Rengetegen voltak a Gerecse 50-en, de nem éreztük. Az átlagéletkor 20 év volt.