Táblákat kap a zarándokút

Táblákat kap a zarándokút

Heteken belül végeznek a Lébény-Wolfsthal zarándokút kitáblázásával a Szent Jakab baráti Kör tagjai - közölte a szervezet koordinátora az MTI-vel. Ez egy működő zarándokút, amelyről méterre pontos itinerek állnak rendelkezésünkre, csak a jelzések hiányoznak - mondta Dukát Csilla, jelezve: vagy tízszer tizenkét centis, a turistajelekhez hasonló, vagy tízszer húszas, kék-sárga műanyag táblák mutatják majd ezen a szakaszon is az irányt.

Utóbbit jellemzően városokban alkalmazzák, az előbbit pedig a településeken kívül - mondta, hozzátéve: ezek festése az esős idő miatt csúszhat, ezért sem biztos, hogy a következő napokban végeznek a vasárnap kezdett munkával. A Budapest-Lébény szakaszt már korábban kitáblázták, a folytatásban a burgenlandi Wolfsthalig építik ki a rendszert; ez a Camino ausztriai szakaszának legkeletebbi pontja, ahonnan már jelölt út vezeti tovább a zarándokokat.

A három és fél ezres Lébény legfőbb nevezetessége az oklevélben először 1199-ben említett, Szent Jakab apostol tiszteletére épített kéttornyos, háromhajós, háromapszisos templom, amely a legkorábbi emléke a bencések hazai román stílusú építéseinek. A templom a magyarországi Szent Jakab zarándoklatok egyik legfőbb célpontja. Dukát Csilla közlése szerint egyénileg és csoportosan is számos zarándok keresi fel a templomot; míg néhány éve még alig két tucatnyian vettek részt a nyári Szent Jakab zarándoklaton, mostanra - negyed évvel az indulás előtt - már mintegy 150 résztvevőt regisztráltak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek