» Hírek

Kötélpályával a falusi turizmusért

| | Nem érkezett még hozzászólás

Mintegy 17 millió forintos beruházás keretében épült meg a Zselic legnagyobb erdei kötélpályája a patcai Katica Tanyán. A turisztikai fejlesztés célja, hogy minél több vendéget vonzzon Somogyba – írja a Turizmusonline.hu.

Az ötpályás kalandparkot úgy építették meg, hogy 3 és 103 éves kor között bárki igénybe veheti felkészültségtől, fizikai állapottól és bátorságától függően. A legkisebbek 10 akadályon küzdhetik át magukat a „pöttöm” pályán, a tinik a „tizenéves” pályán kúszhatnak-mászhatnak, míg az idősebbek a „bátor” pályán bizonyíthatnak.

Az extrém akadályokra vágyók számára készült az „adrenalin” lecsúszó pálya, ez két magasabb domb között húzódik, 190 méter hosszú és 20 méteres magasságban van. Ezzel az ország második leghosszabb pályája rangos címmel büszkélkedhet. Aki kevésbé bevállalós, az is talál kisebb kötélpályát, hiszen a „csillapító” lecsúszó pálya 120 méteres hosszúságával és 10 méteres magasságával az óvatosabbaknak nyújt feledhetetlen élményt.

Somogy megye legkisebb települése a közelmúltban több jelentős és értékteremtő beruházás színtere is volt. Az év elején adták át a Katica Tanyán a beltéri csúszdaparkot és a hatalmas játszóházat, amely uniós forrás segítségével épült meg. A kötélpálya a hagyományos bemutató gazdaság, valamint a csúszdaház szolgáltatásait egészíti ki természetközeli mozgásformákkal.

Az élmény mellett a biztonság is garantált, hiszen a kötélpálya valamennyi biztonsági előírásnak megfelel, ráadásul az akadályok leküzdését, illetve a csúszásokat animátorok segítik, de a kaland résztvevői egy kisebb balesetmegelőzési oktatáson is részt vesznek – olvasható a Turizmusonline.hu cikkében.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Indiánnyár Járja be idén ősszel is a világot: Prágától Madridig, Münchentől Dubai-ig! (x)

szalay3 új galériát hozott létre
Szlovákia, Stará Ľubovňa (Ólubló), SzG3
3 napja
szalay3 új galériát hozott létre
Szlovákia, Levoca (Lőcse), SzG3
3 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.