» Hírek

Nyit Magyarország második legnagyobb skanzenje

| | Nem érkezett még hozzászólás

A téli szünet után vasárnap ismét megnyitja kapuit a látogatók előtt a sóstógyógyfürdői múzeumfalu, amely az ország második legnagyobb skanzenje. Páll István, az intézmény igazgatója az MTI-nek elmondta: az északkelet-magyarországi népi építészetet őrző múzeumfalu a szezonban október végéig, hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között fogadja a látogatókat.

A skanzenben látható több mint 80 építmény többsége eredeti, egykori helyükről pontos felmérés alapján telepítették át azokat a múzeumfaluba a szatmári, beregi, nyírségi, rétközi és nyíri mezőségi tájegységből. A 19. század végi és 20. század eleji épületek közül berendezési, használati és dísztárgyakkal együtt tekinthető meg például szegény, középparaszti és kisnemesi egykori lakóház, szlovák nemzetiségi tirpák tanya, faluvégi cigánykunyhó, valamint a régi falvak egykori középületei - iskola, templom, harangtorony, paplak, tűzoltószertár, szatócsbolt, kocsma -, valamint mesteremberek műhelysora.

A nyitónapon Ladányi András Nyírségi pléhkrisztusok című fotókiállítását is láthatják az érdeklődők a múzeumfaluban; a nyírségi utak mentén emelt Krisztus-szobrokról készített, 35 képet bemutató tárlatot 14 órakor nyitják meg, a témáról filmvetítés is lesz. A kiállítás április végéig fogadja látogatóit.

Páll István tájékoztatása szerint a sóstógyógyfürdői skanzen idei kiemelt rendezvényei közül április 2. és 8. között a Húsvéti készülődés elnevezésű programon a hímes tojás viaszolásos, karcolásos és rátétes díszítését sajátíthatják el az érdeklődők, míg húsvétmásnap a régi falusi locsolkodást idézik vissza.

Május 1-jén májusfaállítás, 27-én pünkösdölés lesz a múzeumfaluban, majd június 23-án a szerelmesek Szent Iván-éji tűzugrása. Augusztus 4-én a híres lakodalmak közül a svábok menyegzőjét rendezik meg, míg 20-án a kenyér ünnepére várják az érdeklődőket. Szeptember 15-én a Kóstolja meg Magyarországot! elnevezésű egésznapos főzőshown 40 szakácscsapat 100 régi falusi ételét kóstolhatják meg az ínyencek. Az idei utolsó nagyrendezvény pedig november 10-én a Márton-napi vigasság lesz a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban libafogó-versennyel és gúnár-szépségviadallal.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Ja Ocean View Hotel - Dubai - Egyesült Arab Emírségek
 
Egyesült Arab Emírségek - Dubaj

joogy élménybeszámolót írt
Régi autók
6 napja
joogy új galériát hozott létre
Régi autók
6 napja
joogy új galériát hozott létre
Vidéki élet
6 napja
joogy élménybeszámolót írt
Havannában jártunk....és vidéken
6 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.