Magyar-román bringaút épül

Az Európai Unió regionális fejlesztési alapja támogatásával kerékpárosturizmus-fejlesztési projektet dolgoz ki és valósít meg a Csengersimai Közhasznú Egyesület és a romániai Pusztadaróc (Dorolt) önkormányzata - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település körjegyzője az MTI-vel.

Homoki Tamás elmondta: a Két keréken Szatmárban elnevezésű projekt a Magyarország - Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósul meg, Brüsszel több mint 100 ezer euró, jelenlegi árfolyam mintegy 30 millió forint összegű támogatást ad az együttműködő partnereknek. Az elképzelések szerint 15,6 kilométer hosszú kerékpárút építésével hálózattá kapcsolnak össze négy már meglévő kerékpárutat a magyarországi Csenger és a romániai Szatmárnémeti (Satu Mare) térségében. A két város körzetében így 84 kilométer hosszú, biciklisek által használható út lesz, amely két ponton, a magyarországi Komlódtótfalunál és a romániai Atyánál (Atea) lépi át a magyar-román határt. A kerékpáros úthálózat a Szamos folyó mentén 18 települést érint majd a két országban.

Építenek egy kerékpáros mintabázist is, amelynek helyét az idén elkészülő végleges tervben határozzák meg. Homoki Tamás hangsúlyozta: a bázis a kerékpáros-turizmus minden igényét kiszolgálja majd, így lesz benne egy negyven személyes szálláshely étkezővel, valamint kemping is tartozik hozzá, illetve biciklikölcsönzőt és gyorsjavító szervizt alakítanak ki. A körjegyző tájékoztatása szerint a kerékpáros mintabázis épülete környezetbarát és energiatakarékos követelmények szerint épül, olyan technológiát alkalmaznak, hogy később a magyar-román kerékpárút-hálózat bármely pontján újabbakat emelhessenek a turisták kiszolgálásához.

A kerékpárút-építés és a mintabázis kialakítása mellett készítenek egy tanulmányt is a biciklis közlekedés magyar-román határ menti fejlesztésére, és a koncepcióban további települések bekapcsolására tesznek javaslatot. Magyar oldalon Csenger, Komlódtótfalu, Csengersima, Szamosbecs, Szamostatárfalva, Szamosangyalos, Csegöld, Császló, Zajta, Rozsály, Gacsály és Méhtelek, míg a határ túloldalán Szatmárnémeti (Satu Mare), Vetés (Vetis), Óvári (Oar), Szerdahelyitanya (Decebal), Újbagos (Traian), Csengerbagos (Boghis), Szamosdara (Dara), Pusztadaróc (Dorolt), Pete (Petea, Atya (Atea), Nagypeleske (Peles) és Kispeleske (Pelisor) lenne a tervezett kerékpáros úthálózat tagtelepülése.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek