» Hírek

Káosz a bangkoki reptéren

| | Nem érkezett még hozzászólás

Érdemes hosszú várakozásra felkészülniük a Thaiföldre utazóknak: a bangkoki Suvarnabhumi nemzetközi repülőtéren az utóbbi időben állandósultak a hosszú sorok, írja a CNN. A Bangkok Airways például azt javasolja az utazóknak, három órával gépük indulása előtt érjenek ki a repülőtérre. A 2006-ban megnyitott repülőtér idén a kapacitásánál jóval több járatot kénytelen kiszolgálni: idén több mint 51 millió utasra számítanak, míg a repülőteret évi 45 millió utasra tervezték. Az utazóknak az elmúlt hét során bő két órát kellett sorbanállniuk az útlevélvizsgálatnál az érkezési és az indulási oldalon is.

A thai miniszterelnöknő, Yingluck Shinawatra bejelentette, hogy a fapados légitársaságokat a régi repülőtérre fogják áthelyezni, a 40 kilométernyire fekvő Don Muang reptérre. Emellett kiegészítik az útlevélellenőrző személyzetet is, így nem kapacitásuk jelenlegi 50-60 százalékán, hanem 80-90 százalékán dolgoznak majd a határőrök. A Don Muang repülőteret az őszi-téli árvíz idején kénytelenek voltak bezárni, március elején nyitották meg újra.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Indiánnyár Járja be idén ősszel is a világot: Prágától Madridig, Münchentől Dubai-ig! (x)

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.