Késések Ferihegyen a frankfurti sztrájk miatt

Késések Ferihegyen a frankfurti sztrájk miatt.

Késésekre lehet számítani a frankfurti repülőtéri sztrájk miatt a Budapest és Frankfurt között közlekedő járatoknál, eddig minden járat elindult, és nem érkezett jelzés törlésről - nyilatkozta Hardy Mihály, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatója az MTI-nek hétfőn.

Hétfőn kora reggel ismét sztrájkolni kezdett a frankfurti repülőtér földi kisegítő személyzete. Európa harmadik legnagyobb légikikötőjében mintegy kétszázan nem vették fel a munkát, ők a repülőgépek reptéren történő mozgását irányítják.

Hardy Mihály elmondta, hogy hétfőn négy járat közlekedik Budapest és Frankfurt között, ebből reggel 1 órás késéssel, 7 óra 55 perckor indult Frankfurtba a Lufthansa járata. Frankfurtból ugyan időben érkezett egy másik járat Budapestre, de csak késve, fél órával később, 10 óra 4 perckor tudott visszaindulni. A nap folyamán 15 órakor, illetve 19 óra 5 perckor indul még egy-egy gép Budapestről Frankfurtba.

Hardy Mihály hangsúlyozta, hogy a Lufthansa igyekszik segíteni az átszálló utasokon, így azoknak, akik láthatóan lekésnék Frankfurtban a csatlakozást, igyekeznek kitérővel megoldani az eljutást. A Lufthansa mindenképpen igyekszik megoldani, hogy ne ragadjon Budapesten, illetve Frankfurtban átszálló utas - mondta Hardy Mihály.

A sztrájk a tervek szerint szerda reggel ötkor ér véget. A frankfurti légikikötő vezetése arra számít, hogy ismét sok járatot kell majd törölni, amint a múlt héten csütörtökön és pénteken is, amikor szintén sztrájkoltak ugyanezek a dolgozók.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek