» Hírek

Befagyott a Balaton, de néhol vékony a jég

| | Nem érkezett még hozzászólás
Péntekre beállt a Balaton jege, vagyis a tavat összefüggő, de egyenetlen vastagságú jégréteg borítja; a rendőrség azt kéri, hogy a kijelölt jégpályákat használják a sportolni vágyók. Hummerrel továbbra sem szabad a jégre menni semmikor.

A Balaton jege sok helyen megfelelő vastagságú és állapotú, de akad ahol még vékony, ezért aki teheti, használja az önkormányzatok és civil szervezetek által kijelölt ingyenes jégpályákat  - mondta Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője az MTI-nek.

A vízirendészet rendőrei fokozott ellenőrzést tartanak hétvégén is, kiemelt figyelmet fordítva arra, hogy a tó jegére merészkedők betartsák a szabályokat saját maguk érdekében.

Eddig - a két Hummer terepjáró sofőrjétől eltekintve - senki ellen nem tettek szabálysértési feljelentést a jégen tartózkodás szabályainak megsértése miatt. A két terepjáró alatt hétfőn este szakadt be a jég a balatonakarattyai strandnál.

A kapitány elmondta, a tapasztalatok szerint az emberek többsége kellően fegyelmezett, és akik még sem, azok számára is elegendőnek bizonyult eddig a figyelmeztetés. Idén a kikötők, veszteglők jegét is elkerülik a jégre merészkedők, akiknek több helyen is rendelkezésükre áll a tó körül kijelölt, vagyis ellenőrzött és egyéb szolgáltatásokkal ellátott jégpálya - fűzte hozzá.

Horváth László hangsúlyozta, a Balaton jege nagyon egyenetlen, hiszen csütörtökön még akadt, ahol hullámzott a víz, és a rianások, torlódások, meleg vizes források mentén is meglehetősen vékony a jég.

A bizonytalan jégvastagságra példaként említette, hogy a Siófok előtti, látszólag egyenletes, már régebben beállt jégborításról is bebizonyosodott az elmúlt napokban mért próbafúrások során, hogy 6-tól 19 centiméterig változik. Balatonföldváron, ahol az egyik legnagyobb jeges programra készültek a hétvégén, a péntek reggeli terepszemlén derült ki, hogy tömegrendezvény megtartására alkalmatlan a jégminőség, ami miatt egyelőre elhalasztották a jégkarnevált - tette hozzá.

Mint már korábban írtuk, a befagyott Velencei-tavon öt korcsolyapálya várja a hétvégén a sportolni vágyókat; korcsolyázni csak a kijelölt területeken és a déli parton szabad, másutt balesetveszélyes lehet a jég. Az agárdi Pop Strandon zene, melegedő és büfé várja a vendégeket. Lehet fakutyát és korcsolyát is kölcsönözni.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Akciós wellness Foglalj szállást Mórahalmon, és vásárold meg fürdőjegyed mindössze 500 Ft-ért!

cobranco élménybeszámolót írt
Lagunák között (Görögország)
4 napja
cobranco új galériát hozott létre
Lagunák között (Görögország)
4 napja
rallymax új galériát hozott létre
Csenge és Attila két keréken 16. nap margójára
8 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.