Pénteken érkeznek a Ryanair gépei

A Ryanair és a Budapest Airport bejelentették, pénteken Dublinban véglegesítik a repülőtér használatáról szóló megállapodást. Az ír fapados légitársaság és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég a hét első felében nyilatkozatháborúba bonyolódott a járatindítást illetően, most azonban úgy tűnik, közeledtek álláspontjaik. A cég a magyar államtól is kapott támogatást járatindításaihoz, az összeg nagyságát azonban nem közölték.

A fapados légitársaság elképesztő mennyiségű új járattal és munkahellyel kecsegtetett már akkor is, amikor még meg sem állapodott a Budapest Airporttal, amely a Financial Times szerint arra panaszkodott, hogy szinte ingyen akarták használni a repteret. Majd szerdán már a drágább kettes terminálra hirdették budapesti jegyeiket, írja az Index.

Mark H. Milstein/northfoto

A légitársaság február 17-én nyitja meg budapesti bázisát, amely az 51. lesz és ahol 5 repülőgép állomásozik majd – jelentette be Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján. Három már a jövő péntektől, két új Boeing 737-es pedig március közepén érkezik a gyárból. Az MTI kérdésére a vezérigazgató elmondta, hogy a magyar kormánnyal is tárgyaltak, de a kapott kedvezmény nagyságát és mibenlétét nem árulta el.

Ön mivel repülne szívesen Budapestről?
Ryanair
Wizzair
Malév
Más fapados
Más nem fapados
Nem repkedek
Szavazok

 A Ryanair eredetileg március 12-én tért volna vissza öt útvonal megnyitásával a budapesti repülőtérre, miután 2010-ben - a magas repülőtéri árak miatt - megszüntette budapesti járatait. A január végén közölt kétmillió utassal szemben az ír légitársaság 2,4 millióval számol az első évben. Az eredetileg tervezett 36-tal szemben heti 57 járatot indítanak. Az új bázis létrehozásával - mondta a vezérigazgató - közvetlenül és közvetve 2400 munkahely jön létre. Az öt repülőgépes budapesti bázis 350 millió dollár beruházást jelent.

A Ryanair a repülőtér kettes terminálját használja, de azt, hogy milyen feltételekkel üzleti titokra hivatkozva nem közölte. Annyit mondott: remélik, hogy a gyors forgalomnövekedés érdekében a Budapest Airport mérsékli az árakat. Hozzáfűzte: az igaz, hogy a beruházások miatt magasak a repülőtér-üzemeltető költségei is.

Közben folyik a kármentés a Malév-járatok leállása után. A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) azzal számol, hogy nem éri kár a nyári charterutasokat a Malév leállása kapcsán, mivel már elkezdték az átfoglalásokat - közölte Molnár Gabriella, a szervezet elnöke fogyasztóvédelmi egyesületekkel közösen tartott sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.

Újabb cikkünk ebben a témában:
Feljelenti a Wizz Airt a Ryanair - 2012.02.14.
Szerintük a fapados légitársaság valójában nem európai, pláne nem magyar, és „Oszkó Pétertől sem az".

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek