Visszatér Budapestre a Ryanair

Két év szünet után ismét repül Budapestre a Ryanair Birminghamből, Bolognából, Bristolból, Dublinból és Londonból. Az ír fapados légitársaság az idén 200 ezer utassal számol az új járatokon, melyek 200 új munkahelyet is teremtenek.

Március 12-én öt célállomásra indít menetrendszerinti járatokat Budapestről a Ryanair ír fapados légitársaság - jelentette be Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója kedden a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatójaFotó: Rann Chandric / Northfoto

 A légitársaság az idén 200 ezer utassal számol a Budapest- Birmingham, Bologna, Bristol, Dublin és London útvonalakon, írja az MTI. A Ryanair 2010-ben szüntette be budapesti járatait. A járatindítással 200 új munkahelyet is teremtenek - mondta a vezérigazgató.

Az ír légitársaság visszatérését a Magyar Turizmus Zrt. segítette moderátorként - fogalmazott Jost Lammers, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója, aki hangsúlyozta, hogy ár-érték arányban nagyon kedvező ajánlatot kapott a Ryaniar a BA Zrt.-től. Ezzel utalt arra, hogy Micheal O'Leary a 2010-es távozást a magas repülőtéri költségekkel indokolta. Újságírói kérdésre a légitársaság vezérigazgatója azt válaszolta: addig maradnak Budapesten, ameddig a jelenlegi költségekkel repülhetnek ide.

Önnek melyik a kedvenc fapadosa?
Easyjet - 26
Ryanair - 43
Wizzair - 77
Air Berlin - 7
Jet2 - 5
Germanwings - 6
Aer Lingus11
BMI Baby - 1
Sky Europe - 8
Norwegian - 1

 A Magyar Turizmus Zrt. a Légi Marketing Alap keretében Magyarországot népszerűsítő közös marketingtevékenységet folytat a légitársasággal azokon a piacokon, ahonnan a Ryanair járatokat indít Budapestre - mondta el az MT Zrt. vezérigazgatója, Horváth Gergely. A járat újraindítása legalább évi 200 ezer vendégéjszakát jelenthet a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken. Hozzáfűzte: Németország és Ausztria után Magyarország számára Nagy-Britannia a harmadik legfontosabb turisztikai "küldőpiac", írja az MTI.

Az MT Zrt. stratégiája szerint azokról a piacokról szükséges növelni Magyarországra a légi járatok számát és kapacitásait, amelyek esetében a magyar kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma egyenes arányban változik a "küldőpiacot" Magyarországgal összekötő légi járatok kapacitásaival. Példaként a vezérigazgató azt említette, hogy 2000-ben a brit vendégek vendégéjszakáinak száma alig haladta meg a 300 ezret, 2005-ben azonban a fapados légitársaságok megjelenésével ez a szám már 822 ezer volt, míg 2010-ben ez 510 ezerre esett vissza.

Ryanair gép a gironai (Barcelona) reptérenFotó: Mark H. Milstein/northfoto / NorthfotoMilstein/Northfoto

 A sajtótájékoztatót megelőzően Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának fideszes elnöke Puskás-mezt ajándékozott Michael O'Leary-nek, aki azt nyomban fel is vette. A képviselő szavai szerint a Magyarországot ért külföldi támadások ellenére van igény idelátogatni, amit jelez a Ryanair járatindítása is.

Bánki Erik a sajtótájékoztatón jelezte, hogy a kormány adózási ügyben is segítette a Budapest Airportot, hogy minél több járat jöjjön Budapestre. Az MTI kérdésére a sajtótájékoztatót követően közölte: az önkormányzatoknak fizetendő iparűzési adóból - egyedi elbírálással - 4 millió euró kedvezményt kapott a repülőtérüzemeltető társaság.

Újabb cikkünk ebben a témában

Hogy is jön vissza a Ryanair Ferihegyre? - 2012.02.09.Már akkor árultak budapesti jegyeket, amikor még meg sem állapodtak a reptérrel, majd a drágább kettes terminálra kezdték hirdetni magukat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek