» Hírek

Átverés a világ hét legújabb csodája?

| | 5 komment
Hatalmas balhé kerekedett egy nemzetközi turisztikai kampány körül, melyben a világ hét legújabb csodáját lehetett megszavazni. Kritikusai szerint a szervező cég többszázezer dollárnyi szponzorpénzt igyekezett kizsarolni a résztvevő országokból, írja az angol Telegraph.

A New7Wonders of Nature nevű verseny zürichi székhelyű szervezője 400 javasolt természeti csoda közül választott ki 28-at, ezekre online vagy fizetős SMS-ben lehetett szavazni. A New7Wonders alapítvány november 11-én hirdette ki a hét győztest, melyek között obskúrus desztinációk is szerepelnek, például a dél-koreai Csedzsu-sziget.

Kritikusai szerint a győzteseket nem természeti adottságaik miatt választották ki, hanem mert ezek a helyek voltak hajlandóak gigantikus összegeket fizetni – részben az adófizetőik pénzéből – a New7Wonders alapítványnak szponzorációként. A vitatott versenytől az UNESCO, a világ kulturális és természeti örökségeinek megóvásáért küzdő ENSZ-hivatal is elhatárolódott.

A 28-as listában eredetileg szereplő Maldív-szigetek és Indonézia is visszavonta jelentkezését a versenyből, és felháborodásukat fejezték ki a rejtett költségek és a szavazási rendszer miatt. Minden jelöltet „hivatalos támogatóbizottságnak“ kellett képviselnie, melytől 199 eurós adminisztrációs díjat kértek a szervezők.

A Maldív-szigetek turisztikai hivatala, mely benevezte a szigeteket, azt állítja, hogy a szervezők később 350 ezer dollárnyi „szponzorációs díjat“ követeltek tőlük, valamint további többszázezret egy „világturné“ esemény megszervezésére, írja a Telegraph. Emellett a helyi távközlési vállalattól is megpróbáltak egymillió dollárt kérni a kampányban való részvételért, melyet később félmillióra csökkentettek, miután a cég protestált. Noha a Maldív-szigetek visszavonta jelentkezését, nem törölték őket a listáról, ám nem kerültek be a világ hét csodája közé.

Hasonlóan problematikus volt Indonézia jelentkezése is, a varánuszoktól hemzsegő Komodo szigetét benevező országtól állítólag tízmillió dolláros szponzorációs díjat követeltek, és 35 milliót egy rendezvény megszervezésére. Az indonéz turisztikai hivatal visszavonta jelentkezését, a New7Wonders pedig új támogatóbizottságot keresett Komodónak, amit meg is találtak: a sziget lett a hét új csoda egyike.

Kritikák érték a szavazási rendszert is, ugyanis nem korlátozták az egy mobiltelefonról leadható szavazatok számát. Így főleg azok az országok győztek, melyek promóciós eseményeket tartottak a szavazás népszerűsítésére. Több mint százmillió szavazat érkezett a jelöltekre, és míg az online szavazás ingyenes volt, mobilról fizetős SMS-ben lehetett szavazni. A tévés tehetségkutató versenyekhez hasonlóan az SMS-ekből befolyó bevétel egy részét a szervező kapta.

Az alapítványt különösebben nem zavarja a botrány, ugyanis máris újabb kampányba kezdtek. Ezúttal a világ legnépszerűbb városait keresik, vélhetően hasonló szponzoros-szavazós módszerrel.

A hét új csoda

Hạ Long-öböl, Vietnam

Iguaçu-vízesés, Brazília

Csedzsu-sziget, Dél-Korea

Komodo sziget, Indonézia

Amazonas, Dél-Amerika

Puerto Princesa, Fülöp-szigetek

Tábla-hegy, Dél-Afrika

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Mikeve új galériát hozott létre
Sevillai városnézés 1 napban
2 napja
Mikeve élménybeszámolót írt
Sevillai városnézés
2 napja
szajci élménybeszámolót írt
Srebrenik vára és Tuzla városa
3 napja
joogy új galériát hozott létre
Régi autók
11 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.