Fehér oroszlán született a Szegedi Vadasparkban!

Fehér oroszlán született a Szegedi Vadasparkban!

 Akik az elmúlt napokban a Vadasparkba látogattak, meglepődhettek azon, hogy az oroszlánok háza melletti útszakasz le lett zárva. Ennek oka most kiderült: első alkalommal született oroszlánkölyök a Vadasparkban, tudtuk meg az állatkert honlapjáról.

Fotó: Lajos Endredi / Szegedi Vadaspark

A 2012-ben érkezett Nadja és Timba szerelmének gyümölcse, a hozzájuk szüleihez hasonlóan fehér színű állatka október 19-én, hajnalban jött világra. Miután a nagymacskáknál az első ellés mindig kritikus, aggodalommal figyelték mind az anyát, mind kölykét, és ennek az oka a lezárás is, hogy az első héten a lehető legnagyobb nyugalmat biztosítsanak számukra.

A gondozók most már úgy látják, hogy a kicsi szépen cseperedik, az anyai ösztönök is jól működnek, ezért feloldhatják a zárlatot. Tehát, aki a halloween napi programra ellátogat, az némi szerencsével a kis oroszlánt meglesheti az oroszlánház ablakán keresztül.

Fotó: Lajos Endredi / Szegedi Vadaspark

Kérik mindenkitől, hogy csak szemlélők legyenek; hangoskodással, zseblámpával ne zavarják az oroszláncsaládot. A Vadaspark helyszínen lévő munkatársa egyébként szívesen ad felvilágosítást a kis oroszlánról. Utána pedig irány a pingvinek kifutója, ahol Pöttöm már önállóan táplálkozik.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek