Ilyen izgalmas lesz az Állatkertek éjszakája: megvan a részletes program

Ilyen izgalmas lesz az Állatkertek éjszakája: megvan a részletes program.

A hagyományos látványetetések, állatbemutatók és vezetett séták mellett idén minden eddiginél több programmal, kulturális és zenei attrakciókkal is készülnek a rendezvényben résztvevő intézmények az augusztus 25-i Állatkertek éjszakájára – írja az MTI.

Hatodik alkalommal szervezi meg a Fővárosi Állat- és Növénykert az Állatkertek éjszakáját, amelyhez idén országszerte tizenkét bemutatóhely csatlakozott.

Idén is megszervezik a korábbi években nagyon népszerű látványetetéseket, állatbemutatókat, de számos kiegészítő, kulturális programmal, koncertekkel, tűzzsonglőr-bemutatókkal, játékos gyerekprogramokkal is készülnek Budapesten, Budakeszin, Debrecenben, Győrben, Jászberényben, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsen, Poroszlón, Szegeden és Veresegyházán is.

A Budakeszi Vadaspark esetén a Fővárosi Állatkerttel és a Tropicariummal együtt kombinált jeggyel is várják a látogatókat: aki ilyen jegyet vált, az nemcsak az éjszaka folyamán, de egész hétvégén felkeresheti az intézményeket, amelyek mind a három napon a megszokottnál bőségesebb programválasztékkal készülnek.

Vajon mihez kezd például egy jegesmedve egy nyári estén?Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert / Facebook

A Budakeszi Vadasparkban szakvezetéssel egybekötött éjszakai, fáklyás túrákon vehetnek részt pénteken a látogatók, akik az éjszakai élőlények életmódjáról, szokásairól és viselkedéséről tudhatnak meg érdekességeket. Óránként kipróbálható lesz a Vakkaraván elnevezésű ügyességi pálya és az interaktív játszópult, ahol az érzékszerveiket tehetik próbára a látogatók, a Tropicariumban pedig meg lehet nézni, hogyan és mit esznek a kőhalak, az aligátorok, a murénák, a cápák, a ráják, a galléros gyíkok vagy a orrszarvú leguánok.

A Budapesti Állatkertben huszonhárom helyszínen lesznek állatbemutatók és etetések, a Varázshegyben tizenkétféle program közül választhatnak az érdeklődők, de lesz LED-show, jégszobrász- és tűzzsonglőr-bemutató, zenés programok, valamint homok- és festékanimáció is.

A fáklyafénnyel kivilágított Kecskeméti Vadaskertben madárbemutatók, látványetetések, kígyósimogató, óriáscsótány-tapogató lesz, a felnőtteket esti koncerttel és a park életét bemutató vetítéssel, a gyerekeket állatkerti homokozóval és arcfestéssel várják.

Krajnyák Zoltán zoopedagógus a Miskolci Állatkert és Kultúrpark képviseletében kiemelte, hogy az esti állatkerti programok azért is különlegesek, mert ezeken a bemutatóhelyeken számos éjszakai életet folytató állat él, ezért belőlük a látogatók nappal nagyon keveset érzékelhetnek, éjszakánként viszont ezek a fajok felélénkülnek és a látogatók a legaktívabb időszakukban tekinthetik meg őket. Miskolcon a látványetetések és a „nemszeretem" állatok bemutatója mellett tűzzsonglőr-előadással és fáklyás sétákkal is készülnek a szervezők.

A győri Xantus János Állatkertben hüllőházi bátorságpróbával és különleges állatok bemutatójával várják a közönséget, a debreceni Nagyerdei Kultúrparkban ehető rovarokkal, virágokkal, majomkenyér-kóstolással, jávailövőhal-bemutatóval, mazsorettek fellépésével, LED show-val és vidámparki játékokkal is készülnek, a Pécsi Állatkertben pedig óriás társasjáték, aszfaltfestő verseny, rémtúra, világítómaszk-készítés és csillagászati távcsöves bemutató is lesz.

Éjjel minden más az állatkertekben, mint amit napközben megszoktunkFotó: James Jordan / Flickr.com

A Pécsi Állatkertben az éj leple alatt a látogatók körbejárhatják a Föld élővilágát, megismerhetik éjszakai titkait. Részt vehetnek egy egyedülálló utazásban térben és időben! Távcsöves bemutató során felfedezhetik az éjszaki égboltot, de elmerülhetnek az ókori Egyiptom misztikus világában is. A Pécsi Állatkert ezen a különleges estén olyan élményeket kínál, amelyeket egy évben csak egyszer lehet átélni. A programok során rendhagyó varázsórával, látványetetésekkel, éjszakai állatkerti túrákkal, távcsöves bemutatóval, bátorságpróbákkal és színes éjszakai programokkal várják az érdeklődőket.

A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban, melyet e programon túl is ajánlottunk augusztusra, Magyarország vízi és vízparti állat- és növényvilágát mutatják be. Itt lesz holdfénytúra, és látványos búvármerülésen is részt lehet venni gyakorlott búvárok segítségével az óriásakváriumban, a Szegedi Vadasparkban rozsomákokkal és borjúfókákkal lehet találkozni és meg lehet nézni, hogyan vacsoráznak a barnamedvék vagy az oroszlánok. A Veresegyházi Medveotthonban a farkasok és a medvék életét ismerhetik meg a látogatók, ráadásul két gondozó a farkasokkal együtt fog tartózkodni a fáklyákkal megvilágított kifutóban.

A parkok részletes programja, illetve a nyitási és zárási időpontok az egyes intézmények honlapján érhetők el.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek