Tudta, hogy létezik Mikulás-kongresszus? Épp most zajlik

Tudta, hogy létezik Mikulás-kongresszus? Épp most zajlik

Igen, tudjuk, hogy ez nem éppen szezonhoz illő téma, hacsak nem abból a szempontból, hogy már a Mikulás gondolatától is lehűlhetünk a nyári melegben. De a Dániában jelenleg zajló Mikulás-kongresszus MTI-képein egyszerűen nem tudtunk nem mosolyogni.

A mikulások jó hangulatú figurák, főleg így csapatban - Katt a képre a galériáért!
Galéria: Nemzetközi Mikulás-kongresszus 2017
(Fotó: Sarah Christine Noergaard / MTI / EPA)

A július 25-én található képeken a Koppenhága melletti Dyrehavsbakken vidámparkban mulatozó mikulások láthatók. Az évenként megrendezett esemény ingyenes: mindenki feliratkozhat, aki legalább néhány napra az életében télapónak szeretné érezni magát. A feltétel többek között az, hogy olyan hiteles mikulásjelmezt viseljen, mely megfelel országa hagyományainak az adott ünnepen, és részt vegyenek a közös felvonulásokon és programokon. Hivatalos közösségi oldalán képmontázst is találtunk.

A program részét képezi például, hogy teljes díszben nyitott tetejű buszokba szállna a mikulások, és együtt végigmennek Koppenhágán, majd ezt egy gyalogos parádé is követi. Mint a képekből is láthatjuk, nem maradhat el a tengerben való fürdőzés sem.

A 60 éves múltra visszatekintő rendezvényre Dániából, Norvégiából, Svédországból, Grönlandról, Spanyolországból, Németországból, az Egyesült Államokból és Japánból érkeztek Télapók.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek