Két szomorú sorsú barnamedve kezd új életet a veresegyházi Medveotthonban

Két, Spanyolországból mentett európai barnamedve, egy hím és egy nőstény érkezik kedden a veresegyházi Medveotthonba.

Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a 20 év körüli állatoknak szomorú sorsuk volt, nagyon rossz körülmények között éltek. Egyikük egy cirkuszból, a másikuk egy állatkertből került szűk kifutójába, és egyfajta turistalátványosságként szolgáltak, nem gondoskodtak róluk szakszerűen. 

Az egyik új lakó, háttérben a régi kifutójávalFotó: FAADA - Veresegyházi Medveotthon

 Szilágyi István felidézte, hogy a katalán hatóságok, a spanyol állatvédők és a Fehérkereszt Állatvédő Liga összefogásának köszönhetően már második alkalommal érkeznek medvék Veresegyházra, ahol az ott lévő többi 30 medvével laknak majd együtt a karantént követően.

A mintegy 2500 kilométeres utat megállás nélkül teszik meg, speciális körülmények között, szakemberek kíséretében - mondta Szilágyi István, aki szerint a maga nemében páratlan, hogy ekkora távolságon utaztatnak fokozottan védett húsevő nagyragadozókat.

Az állatok szállításának költsége 8 millió forint volt, amit a katalán hatóságok állnak. A tervek szerint további medvék érkezhetnek Spanyolországból.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek