Sörényes farkasok születtek a Szegedi Vadasparkban

Három sörényes farkas született a Szegedi Vadasparkban, a két nőstény és egy hím pénteken kapta meg azonosító chipjét.

  

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

A vadaspark állományának egyik különlegessége a szokatlan megjelenésű, nemzetközi fajmegmentési program keretében már húsz éve tartott sörényes farkas, amely jelenleg máshol nem is látható Magyarországon. Régen, nagyon rövid ideig a Fővárosi Állat- és Növénykertben is bemutatták, azonban ez idáig csak Szegeden szaporodott, legutóbb 2001-ben. A három, február 6-án született egészséges kölyköt szüleik gondosan nevelik - írja az MTI.

 

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

A nevüket fekete színű sörényükről kapó ragadozók inkább csak nagyságukkal emlékeztetnek a farkasokra, viselkedésük, alkatuk hosszú lábú róka látszatát kelti. A legnagyobb – 70-80 centi marmagasságú – kutyaféle ragadozó Dél-Amerika füves-bozótos térségeinek, mocsarainak lakója. A vékony, hosszú lábak előnye is főleg ezen élőhelyen érvényesül, ahogy a magas fűben járva keresik zsákmányukat. Kisebb állatokkal, leginkább ízeltlábúakkal táplálkoznak, de nagyon sok növényi táplálékot, főleg gyümölcsöt is fogyasztanak. Ma már az orvvadászat mellett az élőhelyének folyamatos csökkenése veszélyezteti leginkább, de számos farkas pusztul el a közutakon elütve is.

A sörényes farkasok párban élnek, sűrűbben azonban csak a párzási időszakban találkoznak, máskor egymástól függetlenül mozognak és vadásznak a területükön. A kicsik csaknem két hónap vemhesség után látják meg a napvilágot a sűrű növényzet rejtekében. A Szegedi Vadasparkban a biztos búvóhelyet a házuk jelenti, amelyből még nem kezdtek el kijárni, hogy felfedezhessék a kifutót, de néhány hét múlva a szerencsésebb látogatók is megfigyelhetik a kölyköket.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek