Rekordszámú mini vadlúd érkezett a Hortobágyra

Rekordszámú kis liliket, összesen 131 példányt regisztráltak a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén október első napjaiban. A szakemberek 25 éve nem mértek ekkora egyedszámot, a tavalyi évhez képest ez 160 százalékos állománynövekedést jelent.

 "A kis lilik Európa legveszélyeztetettebb vadlúdfaja, óriási siker, hogy idén szinte teljes létszámban eljutottak magyarországi őszi állomáshelyükre" - mondta az MTI-nek Kánai Edina, a HNP kommunikációs munkatársa.

A kis lilik (Anser erythropus) világszinten csökkenő állományú - hazánkban fokozottan védett - lúdfaj, amelynek megóvása nemzetközileg is fontos természetvédelmi kérdés. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös listája szerint sérülékeny státuszú faj, az Európai Unión belül pedig kritikusan veszélyeztetettnek számít - ismertette a szakember.

Fotó: BS Thurner Hof / Wikipedia


A kis lilik európai populációját a 20. század elején még 10 ezer egyedre becsülték, amely az 1960-as évek óta erősen csökkenő trendet követve a 2000-es évekre mindössze 40-60 egyedre csökkent. A faj Európában kizárólag Norvégia északi területein költ. Leginkább az illegális lelövések, a természetes élőhelyek állapotromlása, vagy eltűnése veszélyeztetik. 2009 óta sikerült megállítani a csökkenést és a szakemberek újra enyhén emelkedő egyedszámokat regisztráltak - mondta Kánai Edina.

A sikeres költés után ezek az apró termetű vadludak Norvégiából Finnországon és a Baltikumon át Magyarországra, (elsősorban a Hortobágyi Nemzeti Park területére és környezetébe) vonulnak, majd Görögország északkeleti régióiba repülnek telelni. Ha a költés sikertelen, egy jóval kockázatosabb és hosszabb útvonalon jutnak el délre Oroszországon és Közép-Ázsián át.

A faj védelmében kiemelt szerepet játszik hazánk, hiszen a kis lilik skandináviai egyedei őszi és tavaszi vonulásuk során összesen akár 2-4 hónapot is tölthetnek Magyarországon - fűzte hozzá.

Elmondta azt is, hogy jelenleg az Európai Bizottság és a norvég Directorate of Nature Management társfinanszírozásával EU LIFE+ projekt keretén belül folynak erőfeszítések a populáció védelme érdekében.

A 2015-ös nyár során a Birdlife Norway norvég civil szervezet szakemberei rekord fészkelési sikerről számoltak be, 1994 óta a legmagasabb egyedszámot regisztrálták a norvégiai Porsanger-fjord közelében. Jelentésük szerint 137 egyedre nőtt a populáció, köztük 74 fiatallal.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek