Először születtek nagy mara kölykök a Miskolci Állatkertben

Először születtek nagy mara kölykök a Miskolci Állatkertben

A Miskolci Állatkert első nagy marái 2008-ban érkeztek. Az állatkert munkatársai hét évet vártak arra, hogy végre nagy mara utódoknak örülhessenek: július elsejétől két kis marakölyök jelenti az örömöt, amelyek társbérletben élnek a guanakókkal - olvasható az állatkert közleményében.

Fotó: Veress Tamás/Miskolci Állatkert

A nagy mara az egyik legnagyobb termetű rágcsáló, amelynek Dél-Amerika füves élőhelyei, a pampák szolgálnak otthonul. Ezt az élőhelyet szeretné megjeleníteni a Miskolci Állatkert Dél-Amerika-kifutója is, ahol a marák a tevefélék közé tartozó guanakókkal élnek társbérletben. A két újszülött már néhány perccel születése után próbálta anyjukat követni, ám életük első néhány hetében többnyire még megbújtak kifutójuk valamely védett pontján. A guanakók is kíváncsian közeledtek már az első naptól az újszülöttek felé, ma pedig már úgy tűnik, megszokták, hogy ezentúl lakótársak lesznek.

A monogám párkapcsolatban élő marák utódai a legtöbb rágcsálóhoz képest nagyon fejletten jönnek a világra, születésük után néhány perccel már képesek követni szüleiket. Ez után is nagyon gyorsan fejlődnek, 2-3 hónapos korukban már teljesen önállóak, félévesen pedig már ivarérettek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek