» Heti Cuki

Ékszernek nevezték el a táncoló kiselefántot

| | Nem érkezett még hozzászólás
Persze csak szuahéli nyelven jelent ékszert vagy drágakövet a Kito név, amelyre 25 látogató szavazott a kétezer javaslattevőből.

Többször is írtunk itt a Travelón arról a Nyíregyházi Állatparkban született kiselefántról, amely az ország egyedüli afrikai elefántborja, és a hagyományokhoz híven elérte azt a kort, hogy az állatkert nevet adjon neki. A névadáshoz a látogatók segítségét kérték, akik három héten keresztül küldhették be javaslataikat. Kitétel nem volt, bár az állatkert szerette volna, ha K betűvel kezdődne a kicsi neve, mint az édesanyjáé Kwanzáé.

Fotó: Nyíregyházi Állatpark

Mint kiderült, a kis ormányosnak óriási a rajongó tábora, több mint kétezren küldtek be neveket. Voltak közöttük szép számmal mosolyfakasztók, mint a Cukorborsó, Kuplung vagy Béla, a törpe mammut, illetve olyanok is, melyek egy elefánt bébinek megfelelőek lennének, de egy kifejlett bikának már nem, mint pl. a Kacifánt vagy a Kókusz. Az elefántgondozók hosszas mérlegelés után a Kito nevet választották, ami szuahéli nyelven ékszert, drágakövet és becses gyermeket jelent. Ráadásul a borjú anyai nagyapja is Kibó, így a választott név tökéletes a számára. Ez az afrikai név több vendégnek is tetszett, összesen 25-en javasolták, őket belépőjeggyel jutalmaztuk, hogy meglátogathassák keresztgyereküket - írja közleményében az állatkert.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Laczko új galériát hozott létre
Trieszt,Miramare kastély
4 órája
wombat új galériát hozott létre
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
9 napja
wombat élménybeszámolót írt
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
9 napja
Mikeve élménybeszámolót írt
Mátrai hosszú hétvége - 1 nap
11 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.