Bivalyfesztivált rendeznek Kápolnapusztán

Bivalyfesztivált rendez a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság július 5-én, vasárnap a Kis-Balaton környékén található Kápolnapusztán, a bivalyrezervátumban élő őshonos fajokat természetes környezetükben mutatják be a látogatóknak.

 

A délelőtt tíz órától délután ötig tartó fesztiválon a családi programok mellett nagy hangsúlyt kap a természetismereti, környezeti nevelés –mondta el Fejes Éva, a rendezvény szervezője az MTI-nek.

Galéria: Bivalyfesztivált rendeznek KápolnapusztánFotó: Bivalyrezervátum Kápolnapuszta

A helyi termelők finom készítményeikkel várják a látogatókat, így például lesz friss joghurt, idényjellegű gyümölcs, termelői méz, házi birsalmasajt és különféle gyümölcsökből készült szörp. A gasztronómiai kínálat tájjellegű étellel is kiegészül: a látogatókat – belépőjegyük ellenében – egy-egy tányér bivalygulyással vendégelik meg.

A gyermekek a kézműves foglalkozásokon origamizhatnak, bőrből készíthetnek ajándékokat, egy másik kézműves segítségével pedig újrahasznosított anyagokból állíthatnak elő különböző tárgyakat. De lesz állatsimogató is, ahol a gyerekek kecskékkel, szamarakkal barátkozhatnak.

Galéria: Bivalyfesztivált rendeznek KápolnapusztánFotó: Bivalyrezervátum Kápolnapuszta

A bivalyistálló látogatható részében történeti kiállítást rendeztek be, ahol a régi, hagyományos állattartás, mezőgazdaság eszközeit mutatják be. A fogadóépületben kialakított állandó kiállításon diorámák segítségével a Kis-Balaton élővilágát ismertetik meg a látogatókkal.

A rezervátumot kitáblázott sétaúton járhatják végig: a másfél kilométeres túraútvonalon hangulatos pihenőhelyeket és egy kilátót is kiépítettek, ahonnan megfigyelhetik a látogatók az állatokat. A bivalycsordához csaknem kétszáz egyed tartozik, a kápolnapusztai rezervátumban – ugyancsak őshonos – szürkemarhacsorda is él.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek