Testhezálló nevet kapott a nyíregyházi zsiráflány

Testhezálló nevet kapott a nyíregyházi zsiráflány

 A Kamilla nevet kapta a Nyíregyházi Állatpark november elején született Rothschild-zsiráfja - írja az MTI.

A Sóstó ZOO szóvivője elmondta, hogy a már szépen fejlődő zsiráfnak végül gondozói adtak nevet, akik hónapokon át virrasztottak mellette, amikor anyja tapasztalatlansága miatt nem tudta, hogy mihez kezdjen vele. A Nyíregyházi Állatparkban született állatoknál a névadást általában meghirdetik a látogatók között, ez tették a kiszsiráf esetében is, de ezúttal nem kaptak igazán találó ötletet az elnevezéshez.

Csergő Árpád főgondozó eteti KamillátFotó: Sóstó Zoo - Nyíregyházi Állatpark

 A gondozók két okból döntöttek a Kamilla név mellett: az egyik az volt, hogy a borjút hosszú ideig kellett kamillateával itatniuk, mert bélgyulladással küzdött, de a Kamilla név mellett szólt az is, hogy a zsiráfborjúnak hosszú szempillái vannak, amelyekkel meglepettnek tűnő szemhéjmozgásokat végez, azaz - a népnyelv szerint - "kamillázik".

Kamilla egyre magasabb leszFotó: Sóstó Zoo - Nyíregyházi Állatpark

 

Kamilla novemberi születése óta 50 centimétert nőtt, jelenleg 210 centis. Most már tejpótló tápszert eszik, sőt kóstolgatja a szénát is. Ötméteres végső magasságát előreláthatóan ötéves korára éri majd el.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek