» Cucc

Klímát kapnak a bécsi Práter Óriáskerekének gondolái

| | Nem érkezett még hozzászólás
250. jubileumát ünnepli idén Bécs vidámparkja, a Práter. A kerek évfordulóról külön kiállítással emlékeznek meg, az Óriáskerék pedig új gondolákat kap. A régieket már el is kapkodták.

Az új kabinokat az eredeti tervek szerint, fából építik meg, de lesz bennük klíma és fűtés is. A régiektől annyiban térnek el, hogy négy helyett hat ablak lesz rajtuk, így jobban lehet majd élvezni a kilátást, olvasható az Eurocomm PR sajtóközleményében. A 15 gondola lecserélése összesen hárommillió euróba kerül, és a tervek szerint júniusig az összes kabin megújul.

A régiekre licitálni lehetett – el is keltek az utolsó darabig. „Ha ilyesmije van az embernek, az egy darab a régi Ausztriából, egy darab a történelemből” – mondta az Óriáskerék üzemeltetője, Peter Peritsch a Radio Wiennek adott interjújában.

Az Óriáskerék a bécsi Práterben © Wien Museum
Az Óriáskerék a bécsi Práterben © Wien MuseumFotó: Eurocomm PR

Az osztrák főváros vidámparkjának ezt az elmúlt 250 évét idézi fel a Wien Museum Karlsplatz „In den Prater! Wiener Vergnügungen seit 1766” című jubileumi kiállítása, amely 2016. március 10-től látható. A tárlat kevésbé ismert, eddig a raktárban megbújó tárgyak mentén mutatja be a Práter történetét 1766-tól egészen napjainkig.

Egy több száz éves bulinegyed

250 éve, 1766-ban nyitotta meg II. József császár a nagyközönség előtt az egykori vadászbirtokot, a Prátert. A város közepén található természetes zöldterületet gyorsan birtokba vették az emberek, szívesen korzóztak és kocsikáztak például a Hauptalleen. A sétány mentén vendéglők és kávéházak nyitották meg kapuikat, és hamarosan megjelentek a limonádéárusok és kolbászsütők is.

 Kígyóbűvölő a Práter egyik pavilonja előtt, 1894 Richard Weixlgärtner Akvarell © Wien Museum
 Kígyóbűvölő a Práter egyik pavilonja előtt, 1894 Richard Weixlgärtner Akvarell © Wien MuseumFotó: Eurocomm PR

A skót Robert Barker 1801-ben építette meg a Panoramanak nevezett attrakcióját, egy kör alakú faépületet, több ezer nézőnek kínált helyet a Circus Gymnasticus, ahol lovas bemutatókat tartottak, az 1800-as évektől kezdve pedig egymást váltották az egzotikus állatokkal érkező társulatok.

A Práter valódi fénykora azonban akkor kezdődött el igazán, amikor eldőlt, hogy Bécs ad otthont az 1873-as világkiállításnak. A területet rendezték, utakat építettek és gázlámpákat szereltek fel, 1895-ben pedig megnyitotta kapuit a „Velence Bécsben” nevű szórakoztató park. Gabor Steiner tervei alapján 50 ezer négyzetméteren velencei palotákat húztak fel, és csatornákat alakítottak ki hidakkal és gondolákkal. Nem ment ritkaságszámba az olyan nap, amikor 20 ezren látogattak ki a parkba.

1897-ben épült meg az Óriáskerék, amelyet átmeneti attrakciónak szántak ugyan, de mára már az osztrák főváros egyik elválaszthatatlan jelképe lett. Az 1900-as évek környékén gombamód szaporodtak a területen a színházak, varieték és mozik. A 2. világháború nagy pusztítását követően elterjedtek a szerencsejáték-automaták.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Akciós wellness Foglalj szállást Mórahalmon, és vásárold meg fürdőjegyed mindössze 500 Ft-ért!

cobranco élménybeszámolót írt
Lagunák között (Görögország)
5 napja
cobranco új galériát hozott létre
Lagunák között (Görögország)
5 napja
rallymax új galériát hozott létre
Csenge és Attila két keréken 16. nap margójára
10 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.