Egyetemisták építhetik meg a jövő szupervonatát

A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) mérnökhallgatóival az élen öt egyetem diákcsapata vehet részt a csőben sikló kapszulás utasszállító, vagyis a Hyperloop megtervezésében.

A több mint ezer egyetemi hallgató részvételével zajlott ötletpályázat eredményét a Texasi A and M Egyetemen jelentették be a hét végén.

Elon Musk, a SpaceX űripari magánvállalkozás vezetőjének elképzelései szerint a Hyperloop nevű, nagyvárosokat összekötő közlekedési rendszer hatalmas, 3,66 méter átmérőjű csöveken keresztül, légpárnákon lebegő kapszulákban utaztatná az embereket. Az óránként 1126 kilométerrel száguldó kapszulák mágnesek és ventilátorok segítségével tennék meg az utat. A magáncég által javasolt koncepció alapján egy kapszulába 20-30 ember férne be.

Fotó: Hyperloop Transportation Technologies

A pályázaton indul diákcsapatoknak a SpaceX Falcon 9 típusú rakétáját továbbfejlesztve kellett megtervezniük a futurisztikus járművet.

Az ötlet atyja szerint a napenergiával működő rendszer gyorsabb, biztonságosabb, olcsóbb és hatékonyabb közlekedési eszköz lenne Los Angeles és San Francisco között, mint a fejlesztés alatt álló nagy sebességű vasútvonal.

Több mint száz egyetemi csapat nyújtotta be terveit a zsűrinek. A hétvégi eredményhirdetés alapján a második helyen a holland Delfti Egyetem csapata lett a második, a Wisconsini Egyetemé a harmadik, a Virginiai Műszaki Egyetemé a negyedik, az irvine-i Kaliforniai Egyetemé az ötödik.

A legügyesebb csapatok most a SpaceX segítségével a gyakorlatban is megvalósíthatják kapszuláikat, amelyeket a cég épülőfélben lévő hawthorne-i központja mellett, az ugyancsak épülőfélben lévő Hyperloop-tesztpályán próbálnak majd ki.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek