» Cucc

Világsztár játszott a ferihegyi repülőtéri zongorán

| | Nem érkezett még hozzászólás
Egyenesen Dubajból repült Budapestre Maan Hamadeh zongorista, hogy részt vegyen a Zene Világnapja alkalmából rendezett ünnepségen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A Play me kezdeményezés nagyköveteként is ismert, Youtube videóival az egész világon hírnevet szerző zongorista a budapesti repülőtér terminálján járt, hogy megszólaltassa az ott kihelyezett zongorát és a saját feldolgozásában adja elő egyebek mellett Brahms Magyar táncok és Liszt Ferenc Magyar rapszódia zeneműveket, de felcsendült a Tavaszi szél című népdal is.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a Zene Világnapja alkalmából látta vendégül a libanoni származású művészt, akinek az elmondása szerint Budapest az egyik kedvenc városa.

„Egy éve jártam először Budapesten és azonnal beleszerettem ebbe a gyönyörű városba. Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy a budapesti repülőtéren is kihelyeztek egy Play me zongorát, hiszen küldetésemnek érzem, hogy népszerűsítsem ezt a mozgalmat, amivel utasok millióinak sikerült már örömet szerezni utazásuk alatt.” – mondta el Maan Hamadeh. Hozzátette: „Láthatóan a budapesti utasok is nagyon örülnek az élő zongora muzsikának, hiszen a repülőtér gyönyörű SkyCourt épületének egészen különleges akusztikai adottságai vannak.”

A budapesti repülőtér terminálján idén július óta érhető el a Play me elnevezésű zongora, ami a Rotary Club Budapest Center és a Budapest Airport közös kezdeményezése volt. A zongora a Művészetek Háza Gödöllő kulturális központból érkezett, az intézmény örömmel csatlakozott a programhoz.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Indiánnyár Járja be idén ősszel is a világot: Prágától Madridig, Münchentől Dubai-ig! (x)

szalay3 élménybeszámolót írt
Szlovákia, Betliar (Betlér), az Andrássy kastély
21 órája
szalay3 új galériát hozott létre
Szlovákia, Stará Ľubovňa (Ólubló), SzG3
2 napja
szalay3 új galériát hozott létre
Szlovákia, Levoca (Lőcse), SzG3
2 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.