» Cucc

Sátortábor luxuskivitelben: glampingezett már?

| | Nem érkezett még hozzászólás
Kényelmetlen polifoam helyett franciaágy, hálózsák helyett szatén ágynemű, tábori vécé helyett luxusfürdőszoba. A glampingek a szállodai szobák kényelmét a természet közelségével ötvözik. Minden, amit a luxuskempingezésről tudni kell.

Olyan kényelmes, mint egy hotelszoba, van benne ágy, asztal, tévé. Sőt, légkondi és minden luxussal felszerelt fürdőszoba is, csillagos égre nyíló, üvegtetős zuhanykabinnal. Mi az? Glamping sátor. Miután elfoglaltam életem első ilyen típusú szálláshelyét, úgy viselkedtem, mint egy lelkes tinilány. Sosem szoktam videócsetet használni, de most ezzel hívtam fel a pasimat, hogy körbemutogassam neki a nagyjából száz négyzetméteres sátrat.

Bár a glamping műfaja alapvetően nem új keletű, az utóbbi években lett igazán nagy divat – tudta például, hogy pár éve itthon is van már ilyen szálláshely? Sőt, olyan iroda is, ahol kifejezetten luxus kategóriájú kempingeket kínálnak az utasoknak. De pontosan mi is az a glamping, és miért jó nekünk? Három szakértő, Szórádi Emese, a prémium kempingekkel foglalkozó Vacansoleil magyarországi igazgatója, Balogh Barbara, az első hazai glampinget üzemeltető noszvaji Nomád Hotel menedzsere, és Suzana Jovanova, Szlovénia első glampingjének, a Garden Village Blednek az alkalmazottja válaszolt kérdéseinkre.

Már a századfordulón is volt ilyen

„Maga a glamping szó az angol glamorous (pompás) és camping (kemping) szavak összevonásából alakult. A műfaj több mint száz éves múltra tekint vissza. Az 1900-as években kezdődött amikor felkapott lett jómódú körökben az afrikai utazás, ezek során használtak először jól felszerelt, luxus szafari sátrakat” – kezd bele a történetbe Szórádi Emese, a magyar piacon immáron tíz éve prémium kempingeket kínáló Vacansoleil igazgatója.

Trendi nyaralási formává azonban csak ebben az évtizedben vált Európában és az Egyesült Államokban. Népszerűségét annak köszönheti, hogy az is átélheti a természet közelségét, aki amúgy idegenkedik a sátorállítástól, hálózsákoktól és polifoamoktól. „Magyarországon még csak most kezdik felfedezni maguknak az emberek a prémium kempingezést, és azon belül is a glampinget. De évről évre egyre többen vannak akik ezt a nyaralási formát választják akár rövidebb, pár napos, akár egészen hosszú, két-három hetes nyaralásokra is” – mondja Szórádi Emese.

„Nyugaton akkora divatnak számít, hogy külön stílusirányzattá vált. Lehet kerti partit rendezni glamping stílusban, vagy a gyerkőcöknek összehozni a kert végében egy glamping stílusú játszóhelyet. A szabály, hogy nincs szabály. Bármiben kialakítható glamping, lehet faház, sátor, konténer, régi lakókocsi, lovaskocsi. A lényeg az egyedi hangulat, különleges berendezés, belsőépítészeti ötletekkel teli kialakítás. Mindenki egyéni stílusának megfelelően dönthet a dizájnról. Vidám színes, kockás-pöttyös vagy elegáns fa és vászon, süppedős szőnyegekkel... Szabadon szárnyalhat a fantázia! Az újrahasznosítás és újraértelmezés szintén fontos szerepet kap. Így lesz a boroshordóból éjjeli szekrény, a lábaskádból kanapé ” – magyarázza Balogh Barbara.

Hol tudunk glampingezni?

A glamping nem csak a szállás felszereltségében nyújt luxusélményt, hanem a kempingek elhelyezkedése már önmagában is varázslatos. A legnépszerűbb glamping helyek a Francia Riviérán és Toszkánában találhatóak. Ez utóbbiban egy luxus Serengeti szafari sátorban tölthetjük a nyaralást, amiben még teljesen felszerelt konyha és fürdőszoba is van. Nézze meg a lehetőségeket! (X)

Mitől glamping a glamping?

"A modern kempingezés különféle formáit összefoglaló néven prémium kempingnek hívjuk, legyen szó mobilházakról, bungalow-sátrakról vagy épp luxus szafari sátrakról. Azok felszereltsége, a környezetük kialakítása, a kemping egyéb szolgáltatásai minden esetben magas színvonalúak. A glamping a prémium kempingezés egyik fajtája, ahol a luxus mind közül a legmagasabb fokon van jelen, minden részlet a lehető legélvezetesebb formáját nyújtja a kempingezésnek" – magyarázza Szórádi Emese.

"De a glampingezésnek is több alkategóriája van. A besorolásra még nem született egységes nemzetközi szabályozás. Így jelen pillanatban az egymáshoz viszonyított felszereltségi szint és állapot a meghatározó az osztályozást illetően. A glampingen belül például a következő kategóriák lelhetők fel: szafari sátrak, indián sátrak, jurták, fákra épült házikók (treehouses), kunyhók, lakókocsik, az úgy nevezett kocka vagy kupola építmények (cubes, domes), fa építésű villák, valamint teljesen egyedi jellegű szállások is, mint például a barlangszállás" – részletezi a szakember.

A luxuskemping-iroda

"A Vacansoleilt 1969-ben alapította a kempingrajongó holland Backers házaspár, a cégcsoport azóta is a család tulajdonában van, akik aktív munkával vesznek részt a cég életében. Már a kezdetektől fogva prémium kategóriás szolgáltatásokat nyújtó kempingekkel működtek együtt, ahol mindig az adott kornak megfelelő luxus szerint felszerelt mobilházakkal, szafarisátrakkal várták a közönséget. A magyar iroda 2006-ban nyílt meg" – magyarázza Szórádi Emese. Mi idén júliusban a Garda-tónál teszteljük majd az egyik kempinget, élményeinkről hamarosan beszámolunk.

Az első hazai glamping

"Az ötlet, hogy legyen egy glampingünk, már régen megfogalmazódott, csak most jött el az ideje a megvalósításnak. Volt szerencsénk Afrikában és Indiában ilyen különleges szafari táborokban megszállni, és olyan élmény volt, amit feltétlenül szerettünk volna itthon is kicsit magyarosítva elérhetővé tenni" – mondja a kezdetekről Balogh Barbara, az első hazai glampinget üzemeltető noszvaji Nomád Hotel menedzsere.

"2013 őszén a Stílusos Vidéki Éttermiség éves nagy rendezvényének adtunk helyszínt aminek a fő témája a glamping volt. A séfek feladata az volt, hogy szabad tűzön készítsenek ételeket, mi pedig berendeztük a szálloda kertjét. Szőnyegek kerültek ki a fűre, csillárok a fákra, szalmabála fotelek és kábeldob padok voltak a bútorok. Ekkor még csak ideiglenesen rendeztünk be két katonai sátrat. Akkora sikerük volt, hogy megerősödött az elhatározás: nekünk ilyen kell" – folytatja.

"A tapasztalatok azt mutatták, hogy a sátraknak nem tesz jót, ha tűző napon vannak, ezért tavasszal nekiálltunk és a patakparton lévő erdős, árnyas részben kezdtük kialakítani a glampinget. Vásároltunk egy jurtát, és újra felállítottuk a katonai sátrakat. A szezon legtöbbet keresett szálláshelyei lettek. Az idei újításunk, hogy a katonai sátrak helyébe épített sátrak kerültek, melyek még komfortosabbak. Illetve, már épülőben van egy konténerházunk, ami megint egy teljesen másik lépték és stílus lesz. Ha jól tudom, akkor Magyarország első konténerháza lesz. A vendégek visszajelzése összességében nagyon pozitív. Hatalmasakat alszanak a sátrakban, és imádják a madárcsicsergést és a patakcsobogást” – meséli Balogh Barbara.

Nem csak nálunk számít újdonságnak

A szomszédos Szlovénia első glampingje, a Garden Village Bled 2014 júniusában nyílt meg – én itt próbáltam először a műfajt. „A vendégek visszajelzése nagyon pozitív. Szállodánk jelenleg egyedülálló, az országban nincs még egy ilyen” – mondja Suzana Jovanova, a festői Bledi-tó mellett található szálláshely alkalmazottja.

A privát jakuzzival, üvegtetős zuhanyzóval és saját fűszerkerttel felszerelt luxus sátrak mellett lombházak, és a patak fölé épített faházak közül is lehet választani. A patakból a vendégek halat is foghatnak, a szálláshely területén található zseniális étterem, a Vrtnarija séfje örömmel elkészíti nekik. Az organikus alapanyagokból, modern felfogásban elkészített klasszikus szlovén ételeket kínáló étterem teraszán a hűvös estékhez hangulatos tűzrakóhelyet alakítottak ki. Ugyanitt található a Garden Village saját fürdőtava is.

Kinek jó a glamping?

„A célcsoportunk az utazni vágyó családok és baráti társaságok, akik szeretik a természet közelségét, de nem szeretnének lemondani a kényelemről sem és mindezt megfizethető áron szeretnék elérni. Szeretnék pihenéssel tölteni a nyaralásuk, de adott esetben nem vetik meg az aktív kikapcsolódási formákat sem, legyen ez a kempingen belüli sportolási, szórakozási lehetőségek egyike vagy a környék felfedezése autóval, tömegközlekedéssel, gyalog, biciklivel. A glamping a legújabb trendekre talán egy fokkal érzékenyebb közönséget célozza meg, akiknél a luxus még magasabb helyet foglal el az elvárások listáján. Akik szeretik a modern környezet és a természet ízléses ötvözetét” – mondja Szórádi Emese.

„Külföldön bevett szokás, hogy felsővezetőket visznek ki a természetbe glampingezni. Hogy miért? A glampingezés egy olyan élmény, ami egy pár napra teljesen kiszakítja a legelfoglaltabb embert is a megszokott környezetéből. Van akire nosztalgikusan hat, van aki életében először kerül ilyen közel a természethez. Mostanában nagyon sokan kapnak nászajándékba egy pár éjszakát a jurtában, hiszen mi lehet ennél romantikusabb?”– teszi hozzá Balogh Barbara.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Laczko új galériát hozott létre
Trieszt,Miramare kastély
2 napja
wombat új galériát hozott létre
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
11 napja
wombat élménybeszámolót írt
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
11 napja
Mikeve élménybeszámolót írt
Mátrai hosszú hétvége - 1 nap
13 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.