E-mail interjú a Prima Primissima díjas szakújságíróval, Kiss Róbert Richárddal, aki akkora jelenség, hogy a 444-es Bede Márton a Panamericana blog indulásakor is őt emlegette, az indexes SzabóZ pedig ha meglátja, lelkesen fotózkodik vele. A világutazóval, aki szerint akár káros, akár nem, a svájciakról azt gondoljuk, hogy gazdagok, a japánokról, hogy pontosak, az oroszokról pedig, hogy mind szeretik a vodkát. A polkorrektség pedig a politikai elemzések írásakor fontos.

169 országban járt új könyvének előszava szerint. Melyik volt a kedvence, és miért?

Sok kedvencem van. Ha valaki megáll New Yorkban a Times Square közepén, vagy sétál az ötödik sugárúton, úgy érzi, ez a világ közepe, imádom ezt az érzést. Szeretem Thaiföldet, az éghajlatát, az embereket. Nagy élmény volt Hawaii, ahol rend van és biztonság, mindehhez polinéz hangulat párosul. Ha egzotikus szigetet kellene említenem, Arubát, Bora Borát, és a Maldív-szigeteket mondanám.

Európában Pozsony a második otthonom, de nyáron rendkívül szép Róma, itt sokat forgattam, és a munka szünetében beültem egy kávézóba a Piazza Navona mellett. Itt el lehet merengeni a világ dolgain. Tetszik a Drakensberg-hegység Dél-Afrikában, a legszebb természeti látványosságnak pedig az Iguacu-vízesést tartom a brazil-argentin-uruguayi hármas határnál.

És hová nem menne vissza semmi pénzért?

Olyan nincsen, ha elég nagy az összeg. Viccet félre téve, nem szeretem az unalmas helyeket. Nem keresem a veszélyt sem ész és cél nélkül, de ha a munkám megkívánja, a Holdra is elmegyek. Mivel mostanában elsősorban turisztikai műsorokat és anyagokat készítek, illetve több könyvet írtam a világ szállodáiról, főleg olyan helyekre megyek, ahova legalább néhány turista azért eljut. De jártam teljesen vad és kietlen helyeken is, főleg régebben. Most ismét tervezem, hogy a maradék néhány országba is eljutok, hogy legyen meg a világ összes országa.

Nem fordult meg soha a fejében egy jól sikerült úton, hogy inkább ott marad, és nem tér haza Magyarországra?

Szeretem Magyarországot. Kellemes a klíma, bár az igaz, picit lehetne hosszabb a nyár. Nincsenek nagy katasztrófák, nincs tornádó, ebola, merényletek. Szeretem a magyar nyelvet. Igazán magyarul lehet jól poénkodni, Shaw is azt mondta, gazdagabb lehetett volna az életműve, ha magyarul írja. Minél több helyen jár valaki a világban, annál inkább értékeli a hazáját. Persze bizonyos dolgokban kritikusabb is a világot járt ember, ez is igaz. Vannak olyan helyek még, ahol szeretek lakni, ezeken igyekszem minél több időt eltölteni.

Útikönyvek tucatjai jelentek meg az új könyvében (Így látják a magyarokat a világban) említett helyszínekről, és a "mit gondolnak a magyarokról külföldön" témát is feldolgozták már. (Sipos Judit – Vas Gábor: Magyarok a világ szemével, 2011) Miért érezte fontosnak, hogy írjon még egy ilyen könyvet? Egyáltalán: ki a könyv célcsoportja?

Hasonló internetes portálok sokasága létezik már, miért érezték fontosnak, hogy csináljanak még egy ilyet? Nyilván azért, mert mindannyian abban bízunk, hogy ez sokakat érdekel, és zseniális újságírók vagyunk, ezért nagyon jót tudunk csinálni.

A nagyon jót sokan elolvassák, és ezzel közvetetten sok pénzt tudunk keresni, és még örömet is szerzünk másoknak, a társadalomnak meg hasznot hajtunk. A rádiós műsoraimnak van egy komoly tábora, remélem, ők mindenképpen kíváncsiak erre a munkámra. Ezenkívül mindenkire számítok, akit érdekelnek a magyarokkal kapcsolatos vélemények, felmérések, hiedelmek, impressziók.

A könyv címéből arra gondol az ember, hogy végig a külföldiek magyarokkal kapcsolatos attitűdjeiről lesz benne szó. Ehhez képest rengeteg útleírás is helyet kapott benne. Ezeket miért tartotta fontosnak?

Ahol indokoltnak tartottam, ott érdekes szokásokról, meglepő történetekről, fura esetekről is írtam, ezzel színesítve a véleménykavalkádot. Érdekesebb, szórakoztatóbb lett a könyv, imádni fogják szerintem az olvasók.

Mi volt a pontos módszere a könyv írásakor? Hány emberrel beszélt átlagosan az egyes országokban? Említi, hogy kutatások is alapját képezik, ezek miért nincsenek nevesítve, a függelékben lehivatkozva?

Nem a harmadik doktorátusom disszertációját írtam meg, hanem egy szórakoztató olvasmányt egy izgalmas témáról. Ha hivatkozok valamilyen kutatásra, akkor az intézet nevét beleírom a szövegbe, például a Fórum Intézet vagy a Nemzeti Népművelési Központ kutatásai esetében, Szlovákiában. Ezen kívül a könyv alapját saját tapasztalataim, valamint külföldön és Magyarországon készített interjúk képezik.

A környező országokban az idők során több mint száz emberrel is beszéltem, az egzotikusabb helyek esetében kevesebbel, de arra mindig törekedtem, hogy ne néhány fő véleménye alapján általánosítsak, hanem nagyobb legyen a merítés. Olyanokkal is beszéltem, akik már jártak nálunk, és olyanokkal is, akik még nem. Ezen kívül sok külföldről származó, már itt élő embert is megkérdeztem. Így derültek ki olyan érdekességek, hogy mi, magyarok szinte dicsekszünk a betegségeinkkel. Egy orosz hölgynek a magyar munkatársai még a prosztataproblémáikat is részletesen elmesélték.

Egyre többen gondolják úgy, hogy a pozitív előítélet is előítélet, ebből adódóan káros dolog. Főleg, ha népcsoportokhoz kötjük azokat. Mit gondol erről?

Akár káros, akár nem, attól még azt gondoljuk egy svájciról, hogy gazdag, egy japánról, hogy pontos, egy oroszról, hogy szereti a vodkát, és tud mulatni. Ezzel a munkával én nem minősíteni kívánok senkit, hanem feltárni az érdekességeket.

Nem érte még támadás a túláltalánosító megfogalmazásai miatt? Például az: "amerikaikai földrajzi ismeretei szegényesek", vagy a "jó magyar módjára üzletel" nem különösebben politikailag korrekt leírások.

Nem is politikai elemzést akartam írni. Az egész világ általánosít, akár szeretjük ezt, akár nem. Amikor azt mondjuk, hogy a magyar nők szépek, akkor nem általánosítunk? Biztos van, aki már látott ronda magyar nőt. A magyarok jók a vízilabdában, tényleg?

A nővérem annak is örült, hogy egyáltalán megtanult úszni.A japán autók jók? Nekem kétszer lett motorhibás a régi Mazdám. Igen, egy átlag amerikai földrajzi ismeretei szegényesebbek egy magyarénál. Ettől még vannak az USA-ban földrajztudósok.

Több újságírótól hallottam már, hogy kritikusan viszonyul az ön munkásságához. Kíváncsi vagyok, mit gondol ezekről a véleményekről.

Csak Isten az, kit nem illethetünk kritikával. A hasznos tanácsokra köszönettel odafigyelek, az irigyek miatt pedig ritkán töltöm az időm a fürdőszobában, a könnyeimben mosakodva. Azt tapasztalom, hogy döntő többségében nagyra tartják az elért eredményeket. Lehet bírálni dolgokat, de még soha nem találkoztam olyan emberrel, aki a szakmai tudásom kétségbe vonta volna. Rádiós műfajt teremteni nem egyszerű. Szerintem az a rossz, ha valaki nem kísérletezik, ha nem képzi magát, nem tanul.

Mik a tervei a jövőre nézve?

Készülök az 1500. InfoRádiós műsorom megünneplésére. Tizennégy év nagy idő. Idén elvégeztem az ELTE jogi karát, a jogi retorikáról is írok talán. De legfőképpen ki akarom szolgálni a hűséges hallgatóimat, mindazokat, akik kedvelik egyedi stílusom, akiknek olyan sokat köszönhetek.