» Cucc

Vége a beszállás előtti tolakodásnak a Ryanairnél

| | Nem érkezett még hozzászólás

Leginkább azért utál fapadossal utazni, mert bár annyi jegyet adnak el, ahány utas felfér a gépre, beszállásnál mégis mindenkiből előtör a rossz gyerek, és hatalmas tolakodás, versenyfutás alakul ki a fedélzetre jutáskor? Jó hírünk van: 2014 februárjától egy kellemetlenséggel kevesebbel kell számolnia. A Ryanair ugyanis bevezeti az easyJet által már egy éve követett gyakorlatot: becsekkoláskor minden utashoz automatikusan ülőhelyet rendelnek, így megszűnik a felesleges sorbanállás és nyomakodás, ami eddig a beszállás pillanatait jellemezte – írja a Daily Telegraph brit lap online kiadása.

 
Fotó: Northfoto

Az ír fapados állítólag azért döntött az ültetés mellett, mert rengeteg utas panaszkodott a beszállókapuknál kialakuló sorokra, és arra, hogy folyamatosan stresszeli őket, hogy vajon az útitársaik mellé tudnak-e ülni vagy sem. A Ryanair egy ideje igyekszik javítani a cégről kialakult negatív képen, ez a döntés is ebbe a mintázatba illik.

Jelenleg egyébként járatonként és utasonként 3400 forintért lehet ülőhelyet foglalni a Ryanair járatain, az új rendszer bevezetésével ez valószínűleg változni fog, de még nem tudni hogyan. Az persze biztos, hogy a legjobb helyeket továbbra is le lehet majd foglalni előre, de hogy mennyiért, arról még nincsenek hírek. Az easyJetnél mindenesetre így fest a rendszer: három árkategóriát alkalmaznak: a nagyobb lábtérrel rendelkező ülőhelyekért 15 eurót, az elöl lévő ülésekért 10 eurót, minden más általunk kiválasztott helyért 4 eurót számolnak fel utanként. Ha a barátaink vagy családtagjaink mellé szeretnénk ülni, a légitársaság azt javasolja honlapján, hogy az ülőhelyeket együtt válasszuk ki, és közösen vásároljuk meg.

De persze a rendszer lényegéből adódóan azok is meghatározott ülőhelyet kapnak a gépen, akik nem akarnak ezért külön fizetni. Ők viszont oda kapnak helyet becsekkoláskor, ahol éppen marad – más légitársaságoknál szerzett korábbi tapasztalataink alapján ez általában a középső üléseket szokta jelenteni.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Még mindig tart a nyár! Hosszabbítsa meg a nyarat Törökországban és Egyiptomban. Akár 2 gyermek szállása is ingyenes! (x)

szalay3 élménybeszámolót írt
Szlovákia, Stará Lesná (Felsőerdőfalva), SzG3
6 órája
Laczko új galériát hozott létre
Postojnai cseppkőbarlang
1 napja
andrea176 új galériát hozott létre
Koh Samui
3 napja
cobranco élménybeszámolót írt
Erdély határán...
4 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.