2014-től nem kell kikapcsolni a kütyüket a repülőn

2014-től nem kell kikapcsolni a kütyüket a repülőn

A Federal Aviation Administration (FAA) tanácsadó testülete várhatóan enyhíteni fog azon a szabályozáson, amely a technikai eszközök fel- és leszálláskori használatára vonatkozott a repülőgépeken – írja a Turizmusonline.hu a The New York Times információi alapján.

A tanácskozás résztvevői közül többen is megerősítették, hogy könnyíteni szeretnének az eddigi szabályokon és engedélyeznék, hogy az utasok a fel- és leszálláskor e-bookot olvassanak, zenét hallgassanak, vagy videót nézzenek. Továbbra is tilos marad azonban telefonálni, emailt küldeni vagy fogadni, sms-t írni és wifit használni. Az új ajánlásokat a szakemberek a hónap végén teszik közzé, várhatóan 2014-ben már az utasok is élvezhetik ennek előnyeit.

A légitársaságok évtizedekig azt hangsúlyozták, hogy az elektronikus eszközök interferálhatnak a pilótafülkében található műszerekkel, ennek valósságát azonban soha nem bizonyították. Ráadásul nem egy utassal történt már meg, hogy elfelejtette kikapcsolni valamelyik kütyüjét, és feledékenysége semmilyen problémát nem eredményezett.

Az enyhítést támogatók szerint elenyésző esetben fordult elő, hogy a pilóták interferenciát tapasztaltak, de nem bizonyított, hogy ezt valóban a technikai eszközök eredményezték. Az ellenzők azonban azt hangsúlyozták, hogy 20 percre kikapcsolni ezeket az eszközöket nem túl nagy kényelmetlenség, ha a biztonságunk függ tőle – emlékeztet a Turizmusonline.hu.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek