Meggyilkolt black metálos a repülőn

Meggyilkolt black metálos a repülőn

Nagy divatja van mostanság az arcképekkel pingált repülőknek. A minap adtunk hírt a Turkish Airlines legújabb gépéről, amit több mint tizenhétezer dolgozójuk arcképével díszítettek. Most pedig a Norwegian Air Shuttle szervezett internetes szavazást arról, hogy kit fessenek a gépükre a légitársaság 10. évfordulója alkalmából.

Tiszta szerencse, hogy a kiírásnál kikötésként szerepelt, hogy a jelöltnek történelmi vagy kulturális szempontból jelentős, már nem élő norvégnak kell lennie, így kivételesen Chuck Norris neve ebben a szavazásban nem bukkant föl - írja a Turizmusonline.hu. A verseny azonban ennek ellenére meglepő fordulatot vett: a politikus, színész, tudós, történelmi személy jelöltek között március közepén egyszercsak felbukkant Øystein Aarseth neve, aki a norvég black metál banda, a Mayhem egykori, Euronymous becenéven ismert alapító gitárosa, akit zenésztársa, Varg Vikernes gyikolt meg.

A hír gyorsan terjedt a metál zenével foglalkozó oldalakon, Euronymous március 20-a körül még 23. helyezett volt, március 24-én 5. helyezett, a szavazás március 28-i zárásakor, illetve az azt megelőző napokban már biztos volt az első helye.

A légitársaság kiírása szerint az internetes akarat egy jelölésnek számít, a jelölőbizottság további tagjai a Fabian Stang, a Norwegian Air Shuttle elnöke, Hans Edvardsen (Urban Environment Agency) és Lars Emil Hansen (Oslo Múzeum) lesznek. Ők hárman dönthetik el tehát a végeredményt az internetes szavazáson az öt legtöbb szavazatot kapott versenyző között. A szavazatok számlálása és a végső döntés előkészítése április 10-ig tart, írja a légitársaság, ha pedig a jelölt megfelel az előírásoknak, felkerül felfestésként a repülőgép farkára.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek