Dániában télen is bringázik mindenki
A biciklizés a dán kultúra része, és a dánok úgy tekintenek a biciklijükre, mint mások a porszívójukra: ez csak egy átlagos, használati eszköz, ami mindenkinek van - tudtuk meg a Dán Kulturális Intézet eseményén az Európa Pontban, ahol a koppenhágai biciklis életmódot Mikael Colville-Andersen fotókiállításával illusztrálva mutatták be, emellett tanácsokat adtak arra, hogy itthon hogyan próbáljunk meg télen biciklizni. Végül pedig a Cyclechic divatbemutatójából kiderült, hogyan csináljuk mindezt trendi módon.
Fontos a biciklisek igénye
Azon pestiek közé tartozom, akik tavasztól őszig használják a biciklit, télen az időjárás és a szmog miatt nem. Azért is vártam kíváncsian a kiállításmegnyitó utáni beszélgetést, hogy vajon sikerül-e meggyőznöm magam, hogy a kamrában álló bringám télen is igényli a mozgást.
Biciklizés terén van mit tanulnunk a dánoktól, ahogyan az Dalos Péter közlekedésmérnök, a COWI Magyarország munkatársának a koppenhágai megfigyeléseiből kiderült.
“A dán lakosság 35 százaléka kerékpárral közlekedik, Koppenhágában minden második felnőtt azzal jár dolgozni. Ehhez pedig megfelelő infrastruktúra is van, összefüggő biciklis hálózat, ahol akadálymentesen lehet közlekedni. Ez nem azt jelenti, hogy sárga csíkot festenek a járdára, hanem azt, hogy az utak tervezésekor igénybe veszik a bicilisek igényeit is. “
Ha esik a hó, először a kerékpárutat tisztítják
Koppenhágában több helyen is korlátozzák az autós forgalmat a biciklisek javára, és ez a jelek szerint nem okoz különösebb, autós lázadásokat. Ahogyan az sem, hogy évente 2 százalékkal csökkentik a gépkocsi parkolóhelyek számát, hogy több hely maradjon a biciklik tárolásához. Amikor pedig esik a hó, elsőként a kerékpárutakat tisztítják meg, utána az autós közutakat.
Dalos Péter bővebben is kitért a bicikliutakra. “Minden jelentősebb útvonalon van kerékpárút, ami mindig párhuzamosan halad az autós forgalommal, így csökken a balesetveszélyes helyzetek száma.” Vannak olyan szakaszok, amelyeken kerékpáros zöld hullámot alakítottak ki, hogy minél gyorsabban és folyamatosabban lehessen tekerni.
Lazacos szendvicset enni a biciklin
Ami az életmódot illeti, a dánok közlekedésfilozófiája szerint három kilométernél rövidebb utat illik gyalog, vagy biciklivel megtenni. Ha rövid útra mennek, sok esetben beültetik a gyerekeiket a cargo bike-ba, és együtt utazik a család. Bevásárlásra is teherbiciklit használnak.
A kerékpárosok életét megkönnyítő találmányokból jó néhány van. Ilyenek például az utak mellé szerelt döntött szemeteskukák. “A dolgozó ember munkába menet a kerékpáron majszolja el a lazacos szendvicset és banánt, ha pedig végzett, meg sem kell állnia, csak debodja a maradékot a szemetesbe. “
Habár Koppenhága most is zöld városnak mondható, különféle találmányokkal szeretnének még inkább tenni a fenntarthatóságért. Mint az kiderült, egy fiatal dán mérnök tervezte a relight lámpát, amelyik a mágneses indukció elvén működik, és huzamosabb használattal rengeteg elemet meg lehet takarítani.
Mikael Colville-Andersen videója a koppenhágai biciklizésről
Esik a hó, és nincs egy rongyom sem
A téli biciklizéssel folytatódott a beszélgetés. László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke szerint különböző okokra hivatkozva kerülik a magyar emberek télen a biciklizést: főként az eső, a hóesés, a levegő szennyezettsége miatt, és amiatt is, hogy ilyenkor kényelmetlen ruhában kell útnak indulni. A hazai kerékpárutakra és a közlekedésmorálra nem tért ki, valószínűleg azért, mert akkor maradhattunk volna hajnalig. Az előbb említett ellenérveket igyekezett sorban megcáfolni.
“Van egy remek eszköz, a laffantyú, amelyik garantálja, hogy a nadrágszárad száraz maradjon.” A laffantyú a sárvédőre helyezhető, többnyire PVC toldalék, amely véd attól, hogy az első kerék felől a lábunkra csapódjon a szutykos víz, és azt is akadályozza, hogy a hátsó kerék felől fröcsköljük a mögöttünk haladókat.
Elég a hétköznapi ruha
Ami a levegő szennyezettségét illeti, László János adatokkal demonstrálta, hogy az autókban ülők még mindig nagyobb szennyezettségnek vannak kitéve, mint a biciklivel közlekedők. Végül a ruhák következtek. Az elnök szerint bármilyen hétköznapi ruha alkalmas a téli biciklis közlekedésre, csak legyen nálunk kalap, vagy sapka, kesztyű, és a kabátnak, cipőnek sem kell speciálisnak lennie.
Azok kedvéért, akik nem szeretnének Benny Hill show-t játszani a menetszélben feltámadó kalappal, biciklis ismerőseim tanácsait gyűjtöttem össze a fontosabb téli felszerelésről. Mint kiderült, a térd jellemzően problematikus terület, és az is dilemma, mennyire legyen vastag a téli öltözet.
Munkavédelmi szemüveg és más, kreatív megoldások
“Én vékonyabban, de rétegesen szoktam öltözni biciklizéshez, mint amilyen a megszokott, téli szettem. Beszereztem egy profi kabátot és símaszkot is, bár a maszkot még nem használtam, elég volt a sapka és a sál. A térdvédő és a vízhatlan kesztyű nagyon fontos, muszáj hangsúlyoznom, ha nem akarod tönkrevágni az ízületeidet” - tanácsolta Laci, aki szerint a profi kabát olyan tétel, amelybe érdemes beruházni, lehet, hogy drága, de hosszú távon olcsóbb, mint autóval, vagy BKV-val járni az őszi-téli szezonban.
Krisztián munkavédelmi boltból szerzett szemüveget, mert azt találta kényelmesnek és mindig felszerelkezik esőruhával, amit egyébként csak indokolt esetben vesz fel, mert még mínuszok idején is könnyű beleizzadni. Szerinte a legjobb találmány télen a termosszal összekötött Camelbak ivórendszer, gyakorlatilag egy méteres szívószál. “Amire még érdemes figyelni: legyen nálad karra és lábra pattintható, fényvisszaverő pánt és ha szabadtéren láncolod le a bringát, lehetőleg lefelé fordított állapotban hagyd a zárat, mert úgy kevésbé tud befagyni. Az sem árt, ha mindig magaddal viszed a fagyásgátlót.”
A Rózsadombról lefelé busszal, utána bringával
A téli biciklizésnek még jó néhány elemi szabálya van, a gumi kiválasztásától a korrózióvédelmen át az olajozásig és karbantartásig, de ezeket a beszélgetésben nem érintettük, ahogyan arról sem esett részletesebben szó, hova is parkoljunk.
“Aki kerékpárral közlekedik, úgyis ismeri az összes táblát, melyik mozog, melyik nem, a kerítéseket, korlátokat, lejárókat, ahol le tudja láncolni a biciklijét, de szerencsére egyre több helyen látok újonnan épült támaszokat” - mondta László János, aki külön kiemelte a Mechwart téren működő biciklitárolót, ahol éjjel is látni biciklit, vagyis többen vannak, akik a Rózsadombról le és fel busszal közlekednek, majd átülnek a biciklijükre. Reményei szerint a jövőben egyre több, hasonló példát tudunk majd említeni.
Monumental Motion fotókiállítás
A budai Millenárison rendezett kiállításon Mikael Colville-Andersen fényképész és mobilitás-szakértő 50 fotója tekinthető meg, amelyek a Kerékpárosok Városának biciklis életét mutatják be, a kiállítás egész januárban látható az Európa Pontban.
Millenáris Park - Lövőház u. 35., Budapest, 1024
Nyitva tartás: hétköznap 10:00-18:00
Kommentek
2012.01.16 18:36:21robian
hóban kerékpározás...
[link]
2012.01.16 20:11:51Kolb Ace 2
"Aki kerékpárral közlekedik, úgyis ismeri az összes táblát"
LOOOL! :DDD Ennek pont az ellenkezője igaz. Legalábbis itt Hungarisztánban.
2012.01.16 20:15:32Kolb Ace 2
Mindenhol ez az agyatlan "biciglizz munkába" kamuduma megy... Faszom fog napi 50 km-t tekerni terepen (+lövészárkok az úton), hogy aztán izzadtan-büdösen 4-5-6 óra késéssel beessek a munkahelyre. Biztos díjaznák. Meg pont annyi felesleges időm van. Ez a sok idióta tényleg azt hiszi hogy mindenki a sarokra jár csak dolgozni?
2012.01.16 20:41:05betonrepa
Nem kellene figyelmen kívül hagyni, hogy Dánia éghajlata sokkal kevésbé szélsőséges. Enyhe telek és hűvös nyarak jellemzik.
2012.01.16 21:06:28micsoda?
Alföldi/sik terepen nálunk is sokan használják a biciklit csak arra kell menni, és látható. Sőt biciklire akasztható kosarakat is készitenek ősidők óta.
2012.01.16 21:14:18tea fan
Kolb Ace 2
Hol olvastad, hogy kötelező?
2012.01.16 21:32:30Index Elek
Dániában nincs tél. Az mediterrán. Jokkmokkban vagy Kirunában próbálnák ugyanezt. Vagy Finnmarken környékén.
El kell olvasni a Gyűlölt Ellenségeink blogon a dánok leírását, rögtön képbe is fog kerülni az ember. Olyan klíma mellett még jó, hogy kerékpároznak.... :-)
2012.01.16 21:56:36zum trucc
Elő kellene írni, hogy szép időben csak az bicajozhat, aki az esőben-hóban is helytállt. Akkor rögtön javulna a színvonal.
Viszont a cikk öncélú és ostoba autóellenessége leleplező és önmagáért beszél.
2012.01.16 22:09:49benibubu18
Látszik földrajzot, vagy meteorológiát tanulhattatok. Az esti időjárás jelentésben szoktak ekkora baromságot mondani: még hogy nincs hideg Dániában?!
Voltál te már a faludon kívül egyáltalán? :D
2012.01.16 22:44:16hungarisztan
A videóban is nyilván meleg hó esik...
Medve anyám, ezt a temérdek bölcsességet! Pedig még olvasni se kéne, csak nézni...
2012.01.16 22:52:48OkoskaTo:rp
Kolb Ace 2: Majd ha végre megszűnik a behajtási díj kormányszintű elszabotálása, akkor elgondolkodhatsz rajta, valóban olyan jó dolog-e 25 km-ről ingázni. Te kint az agglomerációban jajjdejó, de a bűzödet behozod nekünk ide.
benibubu18: Te pedig belegondoltál, hol is van Jokkmokk, vagy Kiruna? Azokhoz képest Dánia valóban trópus.
Svéd (minden időben kerékpározó) ismerőstől származó idézet: "Rossz idő nincsen. Csak rossz öltözék."
Annyi kiegészítést tennék még a cikkhez, hogy esős/havas időben a nyerget érdemes letakarni parkolás alatt. Vagy spéci ilyen bugyival, vagy nejlonzacskóval, vagy legrosszabb esetben a sisakkal.
2012.01.16 23:21:28Kaaaroly
Arról már ne is beszéljünk, hogy nálunk hány ember tudna az utcán összefüggő angol választ adni. A második férfinek konrkétan szinte tökéletes a kiejtése.
2012.01.16 23:25:47gyuri1029
Ez tök jó csak csalóka.1. Ugye vannak rendes bicikli utak nem olyan mint pl. a Sztendre-Budapest. 2.az S bahn (mondjuk HÉV) megállókban tömérdek bicikli parkoló. 3. a bicikliket nem lopják el.4. a bicikli utakra szánt pénzt nem csalják el.5. az autósok nem utik el a bicikliseket 6. ez Magyarország!
2012.01.16 23:34:07Kolb Ace 2
OkoskaTo:rp:
Senki nem kérdezte hogy akar-e az ember "ingázni" - már ha a Nagy Falu egyik végéből a másikba járást annak lehet nevezni -, simán csak KELL. Anélkül ugyanis nem adnak fizetést. Neked talán igen? Segélyen élsz? Csak a papírokat aláírni kell bejárnod a 2 sarokkal odébb levő hivatalba? Nekem - meg még jópár embernek - nem. És a cég se fog a kedvemért a szomszédba költözni. Nálatok talán ilyen megértő, humánus, "mindent a dolgozókért" cégek vannak, de az nem Magyarország, hanem az álomvilág lehet.
2012.01.16 23:40:23Zigomer Trubahin
Kolb Ace 2, te miért hisztizel, nem kaptál vacsorát?
2012.01.16 23:55:26Kaaaroly
a cikkel kapcsolatban csak annyi, hogy közölni lehetett volna, hogy hol van ez a kiállítás. Újságírás...
2012.01.17 00:18:12vincere
az a baj, h. mi nem vagyunk olyan viharedzettek, mint a dánok, akik beleszületnek abba a klímába. aki már járt ott, ismeri az egyenes eső fogalmát, tudja, h. a hagyományos télikabátok ott mit sem érnek a szél miatt és gyermeki örömet érez, ha kisüt a nap.
engem az nyűgözött le, h. ebben az időben is biciklivel jártak be a lányok az egyetemre, volt ilyen normális ruha fölé felvehető vékony orkán kabátjuk és nadrágjuk. azt levetették, és ott álltak talpig a legújabb divat szerint öltözve, kisminkelve. hogy hogy csinálták, azt nem tudom...
2012.01.17 00:22:51lapointe
A férjem 48 éves, az elmúlt 2 évben többször is kerékpáron ment munkába, ami oda-vissza 50 km.Az út egy része ráadásul meredek emelkedő, ill. lejtő, ráadásul a sík részeken eléggé forgalmas utak szélén teker, ami veszélyes is.A két út között egy eléggé profitorientált cégnél dolgozik napi 9-11 órát.Ja, persze van autója, de azt gondolja, így is lehet.Én persze aggódom, mert a hazai autós közlekedési kultúrán még rengeteget kell javítani, de a dánok is így kezdték 20 éve. Olvastam erről egyszer egy riportot, amikor beindították a biciklisbarát város projektjüket, az autósok morogtak, sokan tiltakoztak, de azután lassan ez lett belőle. Én pár éve kerékpárral jártam be Koppenhágát, egy álom volt, az autósok már akkor megálltak, amikor 200 méterre voltam a kereszteződéstől..Jó lenne ilyen irányba haladni!
2012.01.17 02:20:27cirrocumulus
A kiállítás az Európa Pontban van, a Millenárison (Lövőház u. 35., Budapest). Részletek itt:[link]
2012.01.17 05:49:23venator
Tisztelet a kivetelnek, de a tobbsegnek lovese nincs Daniarol. Sokkal nagyobb kulonbsegek vannak, mint pl. az eghajlat. Bar az is epp eleg lenne. Folyt kov nalam.
2012.01.17 06:18:13Kepan
Hozzátenném, hogy a dán biciklis kultúrában nincs helye a kivagyiságnak. Nem vesznek félmilliós bringákat. Majdnem mindenki ugyanolyan kerékpárt használ. Volna mit tanulnunk tőlük...
2012.01.17 08:11:22tgz
Kolb Ace 2:
Képzeld, Dániában is van egy-két ember, aki autóval jár, ha nincs opciója. De azt ne állítsd, hogy normális dolog, pláne Budapesten, hogy az ember 25 km-ről járjon dolgozni. Az átlag embernek nincs havi 40-50000 Ft-ja ilyen úri mulatságra (mert persze azok többségének, akik ilyen távolságról járnak dolgozni, a BKV/MÁV nem elég jó).
2012.01.17 08:30:14venator
Tgz: egy ket ember? koppenhagaban allandoak a dugok. sokan 50 kilometerrol vahy messzebrol jarnak be kocsival, ugyanis az adohivatal visszateriti az elso 24 km feletti reszt. pedig vonat is van am, nem is rossz.
2012.01.17 08:43:16szájhúzó kutya
Én lenyomtam egy telet Dániába, "szerencsére" rekord hideg volt. Minden nap kitekerni a vonathoz, meg vissza egy-egy órácskát... Azóta utálom a biciklit és a liberálnácikat! :D Egyébként semmi extra, nagy batár rozsdás vasakat használnak szerencsére elég lapos az ország (mondjuk minden szempontból az).
2012.01.17 09:04:00csakmagam
Az itt fanyalgó biciklizni nemhajlandók lehet,hogy biciklizni sem tudnak?Egy biztos,hogy 10km-es távolságnál az autóval szemben kb.5-10perc az autó előnye,tömegkölekedéssel szemben ugyanennyi az előnye a biciklinek.Többször sikerült bebizonyítani.BKV-s járatritkítás és akkor az adósság meg van oldva.Az emberek pedig a napi teendőjüket át kell,hogy alakítsák.Nem a munkakezdés-végzés időszakára gondolok.
2012.01.17 09:09:24AzHofi
"és ott álltak talpig a legújabb divat szerint öltözve, kisminkelve"
Enyhén savanykás izzadtságszagúan. Nem mindenkinek van zuhanyzó a munkahelyén, hogy reggel azzal indítson meló előtt.
2012.01.17 09:11:01j'en ai fair any stone
"egy fiatal dán mérnök tervezte a relight lámpát, amelyik a mágneses indukció elvén működik, és huzamosabb használattal rengeteg elemet meg lehet takarítani."
Ne basszatok már... feltalálta a dinamót?
2012.01.17 09:11:24Brendel Mátyás
Nagy cucc. Finnországban is. De azt nem tudom, miért Budapesten kuksoló okoskodók cikkeit teszik ki index főoldalra.
2012.01.17 09:12:48Brendel Mátyás
Én -25 fokban is bicikliztem már hóban.
2012.01.17 09:18:04ccvv
Pár telet én is végigbringáztam már Bp-n. Az izzadtságszagról annyit, hogy jó ruha kell és idő - ha valaki időben indul el, nem izzad meg jobban, mint amikor télikabátban-emberszagban áll a tömött buszon.
2012.01.17 09:23:03j'en ai fair any stone
amúgy nem fontos a zuhanyzó a munkahelyen, elég ha egy törölközőt bevizezel, és végigtörölgeted vele magad, aztán kiöblíted, és utána ha kell, mégegyszer. A szaros valagadat nyilván nem, azt otthon.
2012.01.17 10:26:05Béla, tudod a Béla
@gyuri1029
".5. az autósok nem utik el a bicikliseket"
a biciklisek meg nem szegnek meg gyakorlatilag minden szabályt ;)
Az oroszok pedig léket vágnak a folyón és beugranak a jeges vízbe, legyen az a követendő példa :))
2012.01.17 10:44:19laposhal
Nem értem a hölgyet, már, mint Dénes Dórát. Annyira bonyolult lett volna leírni, hogy hol van ez a nyomorult kiállítás,
A kiállítás az Európa Pontban van, a Millenárison (Lövőház u. 35. Budapest)
2012.01.17 10:51:59dik_
AzHofi,
ja... egyrészt, ha punnyadt vagy és a testmozgásod kimerül a billentyűzet nyomkodásában, akkor mindenképp bepállik a hónodalja ha megmozdulsz. Másrészt ez nem verseny, nem kell kapkodni, szépen kényelmesen tekerve nem izzadsz meg.
2012.01.17 10:52:57Perverz Matyesz
Amikor biciklivel is jártam dolgozni kb 13-14km távolságra, akkor a kocsihoz képest -10 +5 perc volt a menetidő forgalomtól függően. Hazafele már nem voltam olyan friss 8-10-14 óra munka után, nagyjából +15perc volt.
Amikor megérkeztem, akkor szappanozás előtt nem kellett bevizeznem magam, ha értitek mire gondolok. És persze táskában kellett vinnem az összehajtott tiszta inget, amit aztán zuhany után gyorsan még ki is vasalhattam, mert nem díjazták, ha gyűrött ruhában jelent meg bárki. Hogy miért érte meg mégis? Nem kellett parkolót fizetni, felfrissültem munka előtt és után is, ...
Hogy miért nem lehet minden munkahelyen ezt csinálni? Mert nem kötelező a munkahelyeknek öltözőt és zuhanyzót biztosítani -ideális esetben ugye külön női és férfi-, hanem sok helyen örülj, ha van wc és hetente kitakarítják. Az hogy szappan is legyen, főleg állami intézményben az már túlzott elvárás.
@cccv : ha úgy indultam volna, hogy ne izzadjak meg, akkor erre rá kellett volna számolni még fél órát és a cipőben így is megizzadt volna a lábam. Egyébként igazán örülök, ha te hozod a 24-25km/h átlagot izzadás nélkül, én nem vagyok olyan terminátor.
2012.01.17 10:54:34Luke SW
2 lábon is lehet sétálni és futni. 2 keréken is lehet közlekedni és sportolni. Előbbi esetben nem szokás különösebben leizzadni.
2012.01.17 10:56:02Luke SW
Matyesz, mennyi idő alatt is sikerült lezuhanyozni, átöltözni, inget vasalni? Na pont ennyivel kell lassabban tekerni:)
2012.01.17 10:56:43Perverz Matyesz
@dik_: Megintcsak azt tudom mondani, ha kényelmesen mész és nem izzadsz meg, akkor nem versz rá semmit a BKV-ra, hanem 2*annyi idő alatt érsz oda.
És akkor még arról nem beszéltünk, hogy a melóhelyek 99%-ban nincs biciklitároló. Sem kamera ami a lámpaoszlopot figyelné egyfolytában.
2012.01.17 10:59:42Perverz Matyesz
Luke SW:
kb 10 perc. Vasalni meg akkor is kell, hogyha lassan megyek az volt a 10ből 4perc.
Ha 10 perccel megyek lassabban, az 24kmh helyett 19-es átlag, az még mindig nem megy izzadás nélkül.
2012.01.17 11:00:41Perverz Matyesz
Luke SW: Bocs, lemaradt
Ha számolok a vasalással, akkor csak 6 perc és 21-es átlag.
2012.01.17 11:04:28KariKa
Mostanában viszont már aktuális, hogy megrendszabályozZUK a bringásokat is.
Nagyon dícsértes, hogy egyre többen bringázUNK, de amikor gyalogolok, vagy átülök kocsiba, akkor látom, mennyire elképesztően kirívóan brutálisan szignifikánksan több a bringás szabálysértő, mint az autós.
Saját szememmel látom minden egyes nap tucatnyiszor, hogy nem tisztelik a zebrát, saját szemememmel láttam három (!) alkalommal egy nap (másfél órán át néztem), hogy a bicikliutat (!) beláthatatlan helyen keresztező, kitáblázott (!) gyalogos átkelőn elütötte a gyalogost a bringás, mert ment, mint a kurva anyja.
Éjszaka bebaszott biciklista mindennapos, elengedett kormánnyal tekerést pont olyan szigorral büntetném, mint a vezetés közbeni telefonálást, a fék nélküli hűdelaza fixiseket pedig kitiltanám a forgalomból, mert nem felel meg a kresz előírásainak (a fenti három gázolásból kettő fixis volt, csak szólok).
A bajcsyn levő kerékpárút megléte ellenére sokan közlekednek a kocsiúton, ez is szabálysértés, ezen kívül borzasztóan balesetveszélyes (az autós ilyen helyen nem számít bringásra).
Kutyafuttatás, haver a csomagtartón, piros jelzés abszolút figyelmen kívül hagyása, kivilágítatlan bringás, gyorshajtás, galogosokat járdán lecsöngetés, ilyen apróságokat már észre sem veszünk, igaz? Pedig szabálytalan.
Szóval szuper dolog, a belvárosban és is bringával intézem az ügyeket, de kurvára itt lenne az ideje rendezni a sorokat.
2012.01.17 11:24:53zombi
Kolb Ace 2: Kár hogy figyelmetlenül olvasol és úgy is reagálsz... nem az 50 km-re közlekedőknek kell tekerni... te csak menj a merciddel... ugye neked rózsaszínű volt a babaszobád?
2012.01.17 11:27:42O-Dog
@ OkoskaTo:rp @tgz
Ha már külföldi példát ad elénk a cikk írója akkor itt említeném meg Kolb Ice2 védelmében ,hogy 25km-ről ingázni nem számít soknak nyugati országokban, de itthon sem. Sok olyan kollégám/ismerősöm volt külföldön aki fel csücsült a vonatra vagy a kocsijába reggel és utazott 50-100km-t mire beért.
Ezt itthon is meglehet csinálni. Aki szeret biciklizni biciklizzen de nem attól gáz a Magyar népnek a felfogása mert nem biciklizik, de ezt most hagyjuk.
2012.01.17 11:44:06JT_Biopower
A dánok nem keresnek kifogást :)
2012.01.17 13:56:34moon
Sziasztok, bocs, az tényleg kimaradt, hogy hol van a kiállítás, bár linkeltünk rá. Most már a cikkbe is bekerült, kösz, hogy szóltatok.
2012.01.18 09:16:06Tájb
Gyors vagyok, nem nézem a benzinárakat, nem állok a fagyban a békávéra várva, ott parkolok, ahol akarok, annyit zabálok amennyit akarok, mégsem vagyok dagi.(Ez nem kis előny! ;-)) Nem vagyok biciklista, csak optimalizálok. Az izzadás, meg a szmog, meg az piroslámpák csak kifogás azoknak, akik még életükben nem ültek saját energiájuk által meghajtott járművön.
Aki 50 km-t utazik naponta a munkába, annak valószínűleg a munkáltatója "kifizeti" a benzint is (én inkább elkérném), ha már bele van kalkulálva a költségekbe. Abból a zséből havonta elmegyek nyaralni. :)
Ja és nem kell spéci kabát sem. Otthoni meglévő téli ruhatár elég.
Akit meg zavar a sok hülye piroson átmenő bringás, az nyugodtan lobbizzon kerékpár infrasrtuktúra fejlesztésért, mert ezek a mocskok egy többen lesznek. Némmá, gondolkodik a magyar!