» Családbarát

Ingyenes kultúra a Nemzeti Múzeumban a reformáció jegyében

| | Nem érkezett még hozzászólás

November 5-ig, a zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását – írja az MTI.

Az ötlet a Nemzeti Kulturális Alaptól származik: a szimbolikus gesztussal minél több embert szeretnének meghívni a reformáció magyarországi történetét több mint 400 műtárgyon keresztül bemutató kiállításra. A tárlat anyagának egy-egy fénypontja a Károli-Biblia első kiadásának egy példánya, illetve a 16. században Wittenbergben tanult magyar diákok zászlaja is.


A reformáció kezdetének 500. évfordulóját ünneplő emlékév részeként 1500 rendezvényt szerveztek szerte a Kárpát-medencében, műemlékek újultak meg és új emlékhelyeket alakítottak ki.

Mint a megnyitón elhangzott, az eddig hatvanezer látogatót vonzó, áprilisban nyílt kiállítás ereje, hogy rámutat, milyen jelentős a protestantizmus hatása a magyar történelemben, művészetben, művelődésben, kultúrában és oktatásban.

Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum


Az Ige-Idők című kiállítás anyagát csaknem száz intézmény gyűjteményéből válogatták össze a tárlat kurátorai. Szerepel a kiállításon többek között szerepel Huszár Gál reformátor, nyomdász, énekszerző egyetlen példányban fennmaradt énekeskönyve, az Esterházy-gyűjtemény darabjai, 17. századi politikai röplapok, valamint az erdélyi fejedelmek portréi és más festmények is.

Bővebben a kiállításról itt olvashat.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Laczko új galériát hozott létre
Trieszt,Miramare kastély
3 napja
wombat élménybeszámolót írt
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
13 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.