Éjszakai kalandtúra fényfestéssel és bababarát városnéző séta is lesznek a Kabóciádé Családi Fesztiválon

Éjszakai kalandtúra fényfestéssel és bababarát városnéző séta is lesznek a Kabóciádé Családi Fesztiválon

A Kabóciádé Családi Fesztivál június 17-én és 18-án várja a családokat Veszprémben a város több pontján. A bábelőadások mellett koncertek, kiállítások, éjszakai kalandtúra is szerepel a fesztivál kínálatában – írja az MTI.

Fotó: Kabóciádé Fesztivál / Facebook

 Kilenc bábelőadást és két gyermekkoncertet láthatnak a nézők a fesztivál hétvégéjén, a szombati éjszakai kalandtúra állomásain pedig kivilágított óriásbábokkal lehet találkozni.

A fesztivált megelőző napon óriásbábos felvonulás lesz Veszprém sétálóutcáján. A fesztivál első napján, június 17-én a Szombathelyről érkező Mesebolt Bábszínház és Magamura Alkotóműhely a Dobronka Cirkusz Világszám című marionett előadást mutatja be a Kolostorok és Kertek rendezvénytéren. Ezt követően megnyílik a Habakukkantó című kiállítás, mely felidézi a fesztivál valamint a bábszínház elmúlt évtizedeinek történetét.

A fesztiválon látható lesz majd egy életnagyságú, textilből késztett elefánt, amely korábban a Fővárosi Nagycirkusz előadásában lépett színre. A Kabóca Bábszínházban készült óriásbábnak a fesztiválon tartják a névadó ünnepségét.

Vajon hogy fogják hívni az elefántot?Fotó: Kabóciádé Fesztivál / Facebook

 Szombaton délután többek között Az Aranyecset című bábelőadást, Sarkadi Bence Világjáró marionettek című utcaszínházi produkcióját, valamint a Szegény Dzsoni és Árnika című bábelőadást nézhetik meg az érdeklődők.

A szombati éjszakai kalandtúrán a gyerekek nappal készített rajzai fényfestéssel jelennek meg a templom falára kivetítve.

Vasárnap a Lúdas Matyi című bábelőadást láthatják a nézők a Kereplő Színház előadásában, majd a Kalimpa Színház lép színre A királykisasszony cipője című, népdalokkal kísért bábelőadással. Déltől a fesztiválon megjelenő királyi párral piknikezhetnek a gyermekek, a Kabóca Bábszínház bábszínészei, Boróka királyné és Habakuk király desszerttel és zenei csemegékkel várja a legkisebbeket.

Fotó: Kabóciádé Fesztivál / Facebook

 A vasárnap délutáni előadásokat követően a fesztivált a Zabszalma Együttes Izgő-mozgó című koncertje zárja.

Veszprém a hétvégén az apukákra is gondol: tizenkét kisüzemi sörfőzde és nemzetközi sörgyár csaknem ötvenféle sörével, koncertekkel és gyermekprogramokkal várja az 5. Veszprémi Sörfesztivál a közönséget június 15. és 18. között a Historia Kertben.

Június 16-án, pénteken 18 órától és június 17-én, szombaton, 15 órától a Veszprémi Sörfesztiválhoz, illetve a Kabóciádé Családi Fesztiválhoz kapcsolódóan garantált városnézéseket szervez helyi, profi idegenvezető közreműködésével.

A pénteki garantált, gyalogos városnézés keretében Kilár Boróka mutatja be Veszprém nevezetességeit és történelmi értékeit az érdeklődők számára. A résztvevők a séta után becsatlakozhatnak a Veszprémi Sörfesztivál rendezvénybe: 20 órakor Péterfy Bori & Love Band koncert kezdődik a Sörfesztivál helyszínén, a Historia Kertben.

A pénteki séta esőnapja június 17., szombat, a kezdési időpont pedig változatlanul 18 óra.

A szombat délutáni séta egy garantált, gyalogos, bababarát-gyerekes városnézés.

A garantált veszprémi városnéző sétákat a nyár folyamán többször is megrendezik, ezekről a helyi Tourinform irodában tájékozódhatnak az érdeklődők. A vezetés díja a kétórás időtartamú séta esetén a felnőttek számára 900 forint, diákok és nyugdíjasok számára 500 forint, a családi jegy 2200 forint. A Bakony és Balaton kártyával érkezők számára a Veszprém Séták ingyenesek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek