Ingyenes fesztivállal ünnepel a 40 éves Planetárium

Utazás egy időgéppel a világegyetemben, térhatású filmek az univerzum kialakulásáról, bolygófestés és retró csillagparti - a Népligetben található Planetáriumot 1977-ben adták át, a negyvenéves évfordulót pedig fesztivállal ünneplik május 12-én.

A Kupolateremben előadásokkal készülnek, a szabad téren pedig Sétáló Naprendszer címmel tartanak akadályversenyt, ahol planetáriumi ajándékokért lehet versenyezni. A körfolyosón ez idő alatt egy komplett játszóháznak rendezik be, ahol asztronautákkal és Star-Wars szereplőkkel lehet fotózkodni, rakétát hajtogatni papírból, de ha valaki bolygókat akar festeni, hát azt is megteheti. Este kilenctől már inkább a nagyobbakat várják, aholnosztalgia csillagdiszkót tartanak a hetvenes évek slágereire építve.

Fotó: Planetárium.hu

 Programok a Kupolateremben

Délután két órától A nap családja címmel tartanak planetáriumi előadást, amely a kezdetek óta több mint 10 000 vetítést élt meg, és legutóbbi 2013-as felújítása óta is legnépszerűbb műsornak számít. Ebben a Nap például Halász Judit hangján szól a gyerekekhez, amelynek távoli testvéreiként a csillagokat, gyerekeiként a bolygókat és unokáiként a holdakat mutatja be. Mindezeken túl lehet majd látni meteorokat, üstökösöket, de egy látványos Holdra szállásban, majd a Földre való visszatérésben is részt vehetnek.

De levetítik majd a legnépszerűbb térhatású ismeretterjesztő filmjüket is Csodálatos Univerzum címmel, amely az első, teljes egészében magyar forgatású 3D-s mozifilm. Az animációs technika segítségével a térhatású alkotás izgalmasan mutatja be a naprendszerbeli bolygók világát, az űrkutatást, a különféle űrszondákat, teleszkópokat és az űrrepülőgépet. De ezeken kívül az idegen galaxisok világába is elkalauzolják a nézőket.

Délután öt órától a Planetárium legújabb műsora is látható, amelyből egy időgép segítségével tudhatjuk meg, hogyan mérték meg a Föld kerületét, hogy Kolumbusz Kristófnak hogyan jött kapóra egy napfogyatkozás, a legvégén pedig a déli égbolt csillagképeiben is gyönyörködhetünk. Néha az időgép nem várt helyekre is eljuttatja a film hőseit, így a Világegyetem kialakulásnak és fejlődésének is szemtanúi lehetünk. Az ezt követő csillagászat és a zene összefonódásáról szóló előadás után egy látványosnak ígérkező lazer-show-val zárják a napot.

Fotó: Planetárium.hu

 A rendezvény minden programja ingyenes, de a kupolaterem korlátozott befogadóképessége miatt előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a www.planetarium.hu oldalon tudnak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek