» Bor

Balaton alakú tortával népszerűsítik a tókerülő bringautat

| | Nem érkezett még hozzászólás
És tulajdonképpen a tó körüli programokat is egyben, a balatoni boros csokoládé tortát pedig a nyár folyamán olyan hátrányos helyzetű településekre is elviszik, ahol egy cukrászda sem működik.

204 és fél szeletes volt az a torta, amelyet szerdán este a 2017-es MOL Nagyon Balaton rendezvénysorozat nyitó eseményén, az Akvárium klubban vágtak fel; és azért pont 204 és fél szeletre, mert a tavat körbe ölelő kerékpáros út is pont ennyi kilométer hosszú.

A kép bal oldalán a torta készítője, Patakfalvi Andrea cake designer
A kép bal oldalán a torta készítője, Patakfalvi Andrea cake designerFotó: Füred kapitány és barátai

A Balaton alakjára formált tortával nemcsak a kerékpáros útvonalakat szeretnék népszerűsíteni, hanem azokat a programokat is, amelyeket nyáron szerveznek a tó körül. A hatalmas édességre felkerültek azok a települések, amelyek helyszínt adnak ezeknek a rendezvényeknek, ugyanakkor marcipánhajókkal is díszítették, amelyek többek között a BAHART Nemzeti Regatta versenyét jelképezték. Siófokon ugyanis június 10-én és 11-én rendezik meg a balatoni települések vitorlásversenyére épülő fesztivált, amelyet koncertekkel, kirakodó vásárral, gyerek programokkal és főzőversennyel is megtámogatnak.

A csokis tortát balatoni borokkal ízesítették, az édesség északi oldalát olyan borral fűszerezték, amely néhány hete nyert aranyérmet a Bordeaux – Challenge International du Vin borversenyen, ahol 38 ország, összesen 4376, bora közül választották az egyik legjobbnak. A süti déli oldalát pedig olyan itallal ízesítették, amely egy Balatonlelle környékén található kispincészetből került a boros csokitortába.

A Füred kapitány és barátai elnevezésű akciócsoport és a Jótékonysági Sütigyár segítségével, a tortát a későbbiekben is elkészítik és olyan hátrányos helyzetű településekre is elviszik a balatoni sütit, ahol már évek óta egyetlen egy cukrászda sem működik. Az akcióval a háttértelepülések családjainak szeretnének segíteni.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Mallorca - Vista Blava
 
Spanyolország

szalay3 élménybeszámolót írt
Szlovákia, Betliar (Betlér), az Andrássy kastély
10 órája
szalay3 új galériát hozott létre
Szlovákia, Stará Ľubovňa (Ólubló), SzG3
2 napja
szalay3 új galériát hozott létre
Szlovákia, Levoca (Lőcse), SzG3
2 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.