» Bor

Heti hat napot gyakorol a szakácsverseny világdöntőjére Széll Tamás csapata

| | Nem érkezett még hozzászólás

A tokaji bor, a tokaji ecet és a dió is szerepel majd a magyar csapat tál- és tányérelemeiben a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny január 24-25-i lyoni világdöntőjén – adta hírül az MTI.

A magyar csapat a májusi budapesti Európa-bajnokság után pihenőt tartott, szeptember eleje óta azonban már zajlik az intenzív felkészülés az egyik fogás alapanyagával, a bresse-i csirkével, mely különleges előkészítést igényel, és amelyet a 30 évvel ezelőtti döntő emlékére választottak ismét a bírák. Második ételként rendhagyó módon vegán fogást kell elkészíteni, melyhez tejet és tojást sem használhatnak a csapatok.

A magyar csapat nagy reményekkel indulhat: mint Széll Tamás séf a mai sajtótájékoztatón elmondta: a 2013-ban első magyar versenyzőként elért tizedik helyéhez képest legalább öt helyet szeretne előrelépni.

A négyfős magyar csapat mellett 20-30 ember: designerek, szerkesztők, médiaszakemberek dolgoznak, felkészülésüket pedig továbbra is tanácsadóként segíti a Bocuse d'Or történetének legsikeresebb versenyzője, a dán Rasmus Kofoed.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a verseny VIP-szekciójában magyar alapanyagok is bemutatkoznak majd. Elsősorban aranyszalagos magyar élelmiszereket visznek Lyonba: kiemelt szerepet kap a furmint, a mangalica és a libamáj, de nem hiányzik a magyar lekvár, méz, bárányhús és a legfontosabb magyarországi fajtákból készült csendes borok és pezsgők is kóstolhatók lesznek.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Választott már utasbiztosítást? Több mint 50 ajánlat, akár napi 161 Ft-tól!

cobranco élménybeszámolót írt
Három dimenzió földjén(Bosznia)
7 órája
cobranco új galériát hozott létre
Bosznia1.
7 órája
tantras élménybeszámolót írt
ELŐZETES_AKK 2. nap
1 napja
szalay3 új galériát hozott létre
Ausztria, Bécs, Belvedere, SzG3
3 napja

Blogok

Világörökség Le Havre újjáépített városrésze

Le Havre arra a jó példa, hogyan lehet betonból ízlésesen építkezni.

Itália Újévi mesék a Collio dombjai közül

A frittatát mindenki ismeri, de kicsoda Frico?

Ázsia gyerekkel Elefánttúra Chiang Mai-ban

Utazás elefántháton: soha többet.

Kelta Vándor Torony és kerek: mi az?

Több mint 30 méter magas, bejárat pedig első ránézésre nincs.