» Bor

185 millió forint egyetlen halért? A tokiói halpiacon előfordul

| | Nem érkezett még hozzászólás

Egy japán szusi-étteremlánc tulajdonosa csütörtökön 74,2 millió jent (185 millió forintot) fizetett ki a tokiói halpiac hagyományos újévi árverésén egy 212 kilogrammos kékúszójú tonhalért, írja az MTI.

A legnagyobb összegért elkelt kékúszójú tonhal 2013-ban a tokiói halpiac újévi árverésén 155 millió jent ért a vevőnek. A most megvásárolt példány kilogrammonként 2981 dollárba (872 ezer forintba) került az étteremlánc tulajdonosának, ez a második legmagasabb ár volt, amit valaha kékúszójú tonhalért kifizettek.

Kimura Kijosi, a Kiyomura Corp. tulajdonosa sugárzó arccal pózolt az embernagyságú hal mellett, amelyet japán északi partjainál fogtak ki. Az évenként megismétlődő aukciót egyébként rendszerint Kimura cége nyeri.

A japánok a legnagyobb fogyasztói a torpedó alakú kékúszójú tonhalnak, amely a veszélyeztetett fajok közé tartozik a túlhalászat miatt. A Csendes-óceán nyugati és középső térségének halászati bizottsága 2015-ben tovább csökkentette a halászható állomány mennyiségét: azóta a 30 kilogramm alatti példányokból csak a felét szabad lehalászni a 2002 és 2004 között kifogott mennyiségnek. Ennek ellenére a szakértők szerint a túlhalászat tovább folyik, és egyes területeken a háromszorosát fogják ki a fenntartható állománynak.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Laczko új galériát hozott létre
Trieszt,Miramare kastély
3 órája
wombat új galériát hozott létre
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
9 napja
wombat élménybeszámolót írt
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
9 napja
Mikeve élménybeszámolót írt
Mátrai hosszú hétvége - 1 nap
11 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.