» Bor

Film készült Tokaj-Hegyalja elsőszámú borászáról

| | Nem érkezett még hozzászólás

December 8-án, csütörtökön az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be A szeretet mint tőke című, Szepsy István tokaji borászról készült dokumentumfilmet.

"Szepsy Istvánnak nemcsak szakmai tudása, hanem lelki nagysága is annyira különleges, hogy az kamera után kiáltott, és tudtuk, őt a kép erejével is meg kell örökítenünk az utókor számára" – mondta el az M1 csatorna hétfői műsorában Tallián Hedvig, a film forgatókönyvírója.

Kiemelte: Szepsy István nemcsak Magyarországon és Tokaj-Hegyalján számít az első számú borásznak, de 2013-ban, a Comói-tó partján rendezett World Wine Symposiumon, a világ legrangosabb borászai neki ítélték oda a borvilág Oscar-díjának számító Bor Urai díjat (Les Seigneurs du Vin). Ezzel nem csak maguk közé emelték a magyar borászt, de elismerték a magyar borvidéket és azt az emberi és szakmai teljesítményt, amelyet Szepsy István több évtizede végez – fűzte hozzá.

Tóth Gábor, a film rendezője elmondta, hogy a film készítésébe 2011-ben kezdtek bele és egy négy évszakot átfogó forgatással számoltak. "Én kívülállóként csöppentem ebbe a munkába, Hedvig volt az, aki már ismerte Istvánt és korábban sok anyagot, cikket, blogot írt róla. Én szakmai kihívásként tekintettem arra, hogy portréfilmet forgassak egy ismert személyiségről" –fűzte hozzá.

Az alkotók a filmben kísérletet tesznek arra, hogy megmutassák az életében már legendává vált világklasszis tokaji borász portréját, aki nem csupán szakmai teljesítményével, de spirituális útkeresésével is példaként szolgálhat sokaknak. A film a főszereplőn kívül megszólít számos elismert kortársat, köztük barátokat és családtagokat is.

A december 8-i vetítést beszélgetés követi Szepsy Istvánnal és az alkotókkal, illetve borkóstolóra is sor kerül a mozi kávézójában.

A Magyar Média Mecenatúra 3,4 millió forintos gyártási támogatásával forgatott dokumentumfilm operatőre Tóth Gábor volt, producere Novák Lajos, társproducere pedig Novák Dániel.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Indiánnyár Járja be idén ősszel is a világot: Prágától Madridig, Münchentől Dubai-ig! (x)

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.