» Bor

Dunai kecsegéből főznek majd Európa legmenőbb szakácsai

| | Nem érkezett még hozzászólás

Az elmúlt pár évben Magyarország nemcsak felkerülhetett a világ gasztronómia térképére, hanem már ki is emelkedik Kelet-Közép-Európában. A régióban egyedüliként mi büszkélkedhetünk öt Michelin-csillagos étteremmel, versenyzőink egymás után kétszer is bejutottak a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjébe, ahol kiválóan szerepeltek.

Most pedig újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a modern magyar vendéglátás. Május 10-11. között Budapest ad otthont a világ legfontosabb szakácsversenyének, a Bocuse d'Or-nak európai döntőjének. Az európai verseny fő alapanyagai magyarok lesznek (gímszarvasborjú, illetve a dunai kecsege és annak kaviárja), ami egyedülálló a verseny történetében, valamint a zsűri számára kínált borsor is kizárólag magyar tételekből áll majd – olvasható a Magyar Bocuse D'Or Akadémia Egyesületének közleményében.

A versenyen újdonság lesz továbbá, hogy a gasztronómia iránt érdeklődő nagyközönség is belépőjegyet válthat a döntőre, így a szakmabeliek mellett ők is a helyszínen szurkolhatnak 20 nemzet legjobb séfjeinek. Az eseményen ráadásul a magyar gasztronómia utánpótlása is lehetőséget kap, hogy testközelből lássa a legnagyobbak versenyét, ami hatalmas inspiráció a következő generációnak.

A szervezők emellett ingyenesen letölthető mobilapplikációt is fejlesztettek a Bocuse d'Or Europe iránt érdeklődőknek. Az alkalmazás segítségével a felhasználók könnyen tájékozódhatnak a legjobb hazai éttermekről, a verseny ideje alatt elérhető egyéb budapesti programokról és üzenetek formájában élőben is nyomon követhetik majd a májusi döntő alakulását.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Minden perc ajándék! Töltse a szebbnél szebb őszi napokat családjával!

cobranco élménybeszámolót írt
Lagunák között (Görögország)
13 órája
cobranco új galériát hozott létre
Lagunák között (Görögország)
13 órája
rallymax új galériát hozott létre
Csenge és Attila két keréken 16. nap margójára
5 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.